hirdetés

A titokzatos Mátranováki Fanyűvő

Köztudott, hogy a világon számos legenda kering különféle, eddig azonosítatlan majomemberekről, vademberekről, tehát egyszóval olyan emberszerű főemlősökről, akik igencsak rejtőzködő életmódot folytatnak. Az egyik legismertebb ilyen lény a Yeti (magyarosan Jeti), ám azt már kevesebben gondolnák, hogy bizony a magyar legendárium is régóta beszámol ilyesfajta teremtményekről!

A titokzatos Mátranováki Fanyűvő

Így nézhet ki a Fanyűvő

hirdetés

A titokzatos, emberszerű, Magyarországi lényről, az első modernkori észlelési beszámolók az 1980-as években kaptak szárnyra, majd a 90-es, illetőleg 2000-es években egyre csak szaporodtak. A történetek legnagyobb furcsasága az, hogy sokszor egymástól több száz kilométernyire lakó, különböző korú és életkörülmények között élő emberek számoltak be róla, ugyanakkor mind meglepő pontossággal és igen egybehangzóan nyilatkoztak külleméről és viselkedéséről, ami igencsak ritkaságnak számít a kriptozoológia történetében. Eszerint az észlelések mindegyike (1-2 kivételtől eltekintve) éjszaka, általában teliholdkor, erdei környezetben történt, s egy magas (180-220, de néha ennél is kicsit magasabb), igen vékony, de ugyanakkor erős testalkatú, emberszerű lényről szól, akinek testét gyérebb, fehér, vagy szürkés szőrzet fedi, s hosszú, térdig érő kezei vannak, arca és tekintete pedig egy primitívebb emberelődéhez hasonlít.

A titokzatos Mátranováki Fanyűvő

Egy másik ábra a lényről

Mozgását meglehetősen összevisszának, de fürgének írják le, s a találkozások alkalmával, gyakorlatilag mindenki kivétel nélkül arról számol be, hogy miután jelenlétüket észlelte a lény, szinte azonnal, gyors menekülőre fogta és egy szempillantás alatt eltűnt a fák között. Érdekes még továbbá, hogy a legtöbb szemtanú megjegyezte, észlelése már jóval korábban történt, mint ahogy beszámolt volna róla, azonban azt hitte, hogy ezt csak ő látta, s, hogy biztos el se hinnék neki, mit is látott, így beszélni sem mert róla.

hirdetés

Talán az egyik legmeghökkentőbb kontaktus a lénnyel, egy kirándulóval eset meg, aki fényes nappal találkozott vele egy erdei közútszakaszon. Elmondása szerint, biciklizés közben először valamiféle, az út melletti bokrok alatt heverő fehér bundára lett figyelmes, amit ekkor még csak egy elhajított ruhakupacnak vélt. Később azonban, ahogy egyre közelebb ért hozzá, egyszer csak váratlanul, hatalmas meglepetésére, felpattant a lény, és az úton, nem sokkal előtte futásnak iramodott! Miután sikerült felocsúdnia az ijedségből, hamar a telefonja után kapott és sikerült gyorsan egy képet is készítenie róla, amint a fanyűvő épp, a szalagkorláton átiramodva, az erdő mélye felé veszi az irányt. Beszámolója szerint, a kép készülte után pár pillanattal már el is tűnt a humanoid, a fotó azonban megmaradt, s közzétételre is került.

A titokzatos Mátranováki Fanyűvő

Ezen a fotón sikerülhetett megörökíteni a furcsa élőlényt

A titokzatos Mátranováki Fanyűvő

Egy kicsit közelebbről

Míg az amúgy sem túl jó minőségű fényképet természetesen sokan hamisnak vélik, annak valótlanságát eddig még senkinek nem sikerült bebizonyítania, így egyesek joggal ítélik meg azt perdöntő bizonyítékként a fanyűvő létét illetően.

A fanyűvő elnevezést egyébként eme kriptid O. Istvántól, ?találomra? kapta, egy régi magyar meséből, a Fehérlófiából merítve, s mivel az eddigi legtöbb beszámoló Mátranovák térségéből származik, gyakran emlegetik a Mátranováki Fanyűvő néven is. Mátranovákról talán érdemes még megemlíteni, hogy a hajdan itt munkálkodó, helyi szénbányászok is beszámoltak egy ?különös állatról?, mely az emberhez oly hasonlatos. Figyelemre méltó a falucska esetében az is, hogy a környező, dimbes-dombos vidéken egy hatalmas, szinte érintetlen, sűrű erdőség terül el, amely tele van üregekkel, szakadékokkal, elhagyatott bányajáratokkal és barlangrendszerekkel, amely tényezők ideális tereppé tehetik e tájat még egy emberszerű és méretű, kis létszámú, rejtőzködő faj számára is, hogy hosszú időn át észrevétlen maradhasson.

További érdekesség, hogy a fanyűvő léte koránt sem mondható modernkori városi legendának, hiszen már a Gyimes csángó mondák történeteiben is olvashatunk egy rá kísértetiesen hasonlatos lényről, melyet a folklór szerint oly szürke gyapjú fed, akár a juhokat, s nem tudni róla, asszony-e, vagy ember. Íme, néhány, e titokzatos teremtményre utaló részlet különféle forrásokból:

hirdetés

Salamon Anikó: Gyimes csángó mondák, ráolvasások, imák. 1987, 121. történet:

"Vót egy régebbi kaliba Királykúton, egy kaszáló kertbe, s akkor a juhok kimentek oda, s ment a leányka, a testvérem, a kaliba felé vissza. S akkor a kaliba ajtóba meglátta, hogy állott a vadleány vagy vadember, asszony-e, vaj ember. Olyan vót, mint egy szürke juh, olyan gyapjas alakba vót. Csak keze s feje vót. Neki vót támaszkodva az ajtónak, vigyázkodott ki onnét. S akkor a leányka megijedett, s futott, s nagy sóhajtva bészaladott a szállásra a szüleihez, s osztán mentek ki, de mán eltűnt vót, nem mutatkozott meg, elhúzódott vót. Azelőtt ott még látták. Azon a helyen látták, Békás tartományba, egy vőgyön, úgy híják Királykút. De azt mondják, hogy gyéren szaporítanak."

Salamon Anikó: Gyimes csángó mondák, ráolvasások, imák. 1987, 122. történet:

"Apósom mesélte, hogy vót a háborúba Oroszország valamelyik részén, s ott a helybéliek aszonták, hogy ott is vannak vademberek. Hogy mán ezek a vademberek, s azok egyenlők lehettek-e, nem tudom. Azok, azt mondták, hogy úgy élnek, jogy vadokot fogna. Vadbőrökbe Őtözködtek..."

A magyar folklór, 1979. 431. o.

"Aránylag elmosódott a természeti démonok alakja. Erdős-hegyes vidékeken beszéltek az "erdei csudáról" (Zrínyi Miklós, a költő emlegette), a vadlányról (Erdélyben beszéltek róla. Nagyobb vizek mentén víziemberekről is szó esett"

Bármi is legyen az igazság, az tény, hogy a világon volt már rá példa, hogy egy ismeretlen emberszabású létét először csupán legendának, csacska dajkamesének vélték, majd később bebizonyosodott, hogy valóban létező állatfajról van szó. Példaként említhető erre a Hegyi gorillák esete, akikkel kapcsolatban is pontosan ez volt a helyzet, tehát érdemes okulnunk belőle, mielőtt teljességgel elvetjük azt, ami első hallásra furcsának, vagy éppen hihetetlennek hangzik, hisz, ha tényszerűen akarunk eljárni, csak alapos vizsgálódás és az idő elteltével lehetünk bizonyosak abban, hogy valami badarság, avagy sem.

2014. március