A keralai vörös eső lényei

2001. július 25-étől kezdődően, India Kerala tartományában, hatalmas menydörgés és villámlás közepette szó szerint vörös eső esett az égből, mely, mint később kiderült, igencsak furcsa élőlények sokaságát rejtette magába, melyek eredet a mai napig tisztázatlan. A legnagyobb esély azonban arra van, hogy ezek az egysejtű létformák Földön kívüli eredettel bírnak!

A lények mikroszkóp alatt

A vörös színű esővizet hozó viharok 2001. július 25-én kezdődtek Keralában és egészen szeptemberig folytatódtak is, ez alatt fokozatosan enyhülve, majd végül megszűntek. Érdekesség, hogy, bár ritkán és akkor is csak elszórtan, de az óta is előfordult a környéken vörös eső. Az igencsak furcsa jelenség mibenléte természetesen a tudományos élet szereplőinek is felkeltette az érdeklődését és vizsgálni kezdték a szokatlan csapadékot. Hamarosan kiderült, hogy az esővíz minden cseppjében azonosítatlan egysejtű élőlények milliói nyüzsögnek. Az eddig ismeretlen életformát további vizsgálatoknak vetve alá hamarosan világossá vált, hogy eme lények felépítése egyetlen eddig ismert egysejtűére sem hasonlít, ráadásul rendkívül szélsőséges és extrém körülmények között, nehezen behatárolható módon élnek és szaporodnak.

Az első vizsgálatokat Godfrey Louis keralai fizikus végezte, aki számos mintát gyűjtött a misztikus csapadékból, melynek cseppjeiben ez idő tájt feltételezhetően 50 tonnányi ilyen organizmus hullott a vidékre.

(Az alábbiak egyes elemeit más kutatók szerte a világon, akiknek örömmel küldött a gyűjtött mintákból Louis, is megerősítették!)

Az ismeretlen létforma életfunkcióinak fenntartásához képes mind szerves, mind pedig szervetlen anyagokat lebontani és hasznosítani, tehát mindenképpen organikusnak (az élőlények világába tartozónak) tekinthető.

Elsőre legszembetűnőbb különcségük felépítésüket tekintve kettős sejtfaluk, ami még egyetlen eddig ismert bolygónkon honos élőlény esetében sem volt megfigyelhető.

E lények szobahőmérsékleten inaktívak, azonban +121 °C-on már "magukhoz térnek" és szaporodni kezdenek, ám, ami még ennél is meglepőbb, hogy nemcsak, hogy ilyen magas hőmérsékleten válnak aktívvá, hanem ráadásul +300 °C-on is képesek szaporodni, sőt, így érzik igazán jól. Már ez önmagában példa nélküli, ugyanis az összes eddig ismert földi létforma, nem, hogy nem szaporodik, hanem egyenesen elpusztul (megfő) ilyen magas hőmérsékleten, még az extremofil baktériumok is. Arról már nem is szólva, hogy eme "egysejtűek" -200 °C fokra csökkentve a hőmérsékletet sem pusztultak el és a folyékony nitrogén biológiailag roncsoló hatása sem tett kárt bennük! További furcsaság, hogy a nyomásértékek drasztikus növekedése is jó hatással van rájuk, első körben kijelenthetjük tehát, hogy olyan mikroorganizmusok, melyek extrém magas hőmérsékleten és nyomáson élnek és szaporodnak, de akár a legszélsőségesebb hideget is kibírják. Ez azt is feltételezi, hogy eredeti környezetükben tartósan 100 fok felett kellett, hogy legyen a hőmérséklet, továbbá, hogy a Földihez (Föld felszínihez) képest igencsak szélsőséges körülményeknek kellett uralkodniuk.

Szaporodásuk is nagyon érdekes. Elsőként fehér, vagy színtelen, átlátszó sarjak jelennek meg belsejükben, melyek később elnyerve vörös színüket, kilökődnek a sejttesten kívülre és önálló létbe kezdenek. Ami aztán végképp megmagyarázhatatlan mindebben, hogy úgy tűnik, mindezen szaporodási mód a földi létformák mindegyikében jelen lévő örökítő anyagok, vagyis DNS, vagy RNS nélkül megy végbe! Egyszóval tehát úgy szaporodnak ezen ártalmatlan sejtecskék, hogy nem tartalmaznak ismert örökítő anyagot.

E különleges mikroorganizmusok önmaguktól kibocsátanak bizonyos sugárzásokat is, időnként különféle színekben "pompáznak", mely tulajdonság szintén nincs jelen földi élőlények esetében. Nem ismert továbbá eme autofluoreszkálás eredete és egyelőre funkciója, célja sem.

Kétségtelen tehát, hogy ezen egyedülálló létforma gyakorlatilag olyan tulajdonságokkal bír, melyek nem csak, hogy teljesen egyedülállóak, de szinte kategorikusan kizárják a földfelszíni eredetüket. Annál is inkább, mivel szabad levegővel, vagy vízzel közvetlenül érintkezve hamar elpusztulnak, mely tényből következik, hogy számukra a szokványos földi ökológiai fülkék alapvetően élhetetlenek, s, ha bolygónkról is származnak, mindenképpen extrém, szélsőséges vidékeken kéne keresnünk őket.

Eredetükről sok elmélet kapott szárnyra, melyek közül néhányat érdemes megemlíteni.

Léteznek olyan feltételezések, hogy ezen extremofil organizmusok esetleg a Föld kérgének mélyebb rétegeiből származnak, s egy vulkánkitörés következtében kerültek az atmoszférába, ahonnan aztán az esőfelhőbe, melyből végül aláhullottak Indiában. Sokan elképzelhetőnek tartják azt is, hogy esetleg már alapvetően is a földi atmoszférában éltek.

Születtek olyan teóriák, melyek szerint egy, a Kerala körzetében olykor nagy számban tenyésző, zuzmóalkotó alga spóráiról lehet szó, melyek a nagy esőzések következtében különösen nagy koncentrációban kerültek a levegőbe, ahonnan aztán az esőfelhőbe, s annak csapadékával visszahullottak a környékre. Ez utóbbi elképzelés egyébként az indiai kormány Tudomány és Technika intézetének földtudományi központja (CESS), valamint az ugyancsak állami Trópusi Botanikus Kert és Kutatóintézetet (TBGRI) 2001 novemberében kiadott közös jelentésében olvasható. Ha ezt az elméletet vesszük alapul, érdemes megjegyezni, hogy igencsak érdekes zuzmó lehet, amely ilyen extrém tulajdonságú, önmagától szaporodó spórával rendelkezik... (Természetesen, amennyiben szóról-szóra hitelesnek fogadjuk el Dr. Godfrey Luyses és S. Kummar kutatási eredményeit és beszámolóit, mint amilyen például a "A vörös csapadék-részecskék Keralából és lehetséges földönkívüli eredetük" címet viselő, az Astrophyzics & Space Science magazinban, 2006. július 4-én megjelenő cikkük volt.)

A legtöbben arra gyanakodnak e lényekkel kapcsolatban, hogy alapvetően nem földi eredetűek lehetnek és esetleg egy aláhulló üstökössel kerültek a Föld atmoszférájába, majd onnan az esőfelhőbe és végül a földre. Ezt látszik alátámasztani számos olyan egyedi tulajdonságuk is, melyek közül sok már önmagában is elég lenne erre tanúbizonyságul (ha csak a földi örökítő anyag teljes hiányára (melyet számos angliai és más labor is éveken át megerősített világszerte), vagy éppen az extrém hőingadozás tűrésre, esetleg az autofluoreszcenciára gondolunk.

A Buckingham, valamint a Cardiffi egyetemen is kutató, Nalin Chandra Wickramasinghe, szintén indiai, csillagász, asztrobiológus és matematikus, a pánspermia elmélet egyik megalkotója is vizsgálta a lényeket és megerősített Godfrey Luyses eredményeit. A pánspermia elmélet lényege, hogy a földi életet más bolygókról eredezteti. Az elképzelés szerint az élet hajdani csírája egy üstökössel, néhány milliárd évvel ezelőtt érkezhetett a Földre, ahol ekkor még jóval szélsőségesebb és extrémebb viszonyok uralkodtak. Annál is inkább, mivel ismerten az üstökösök porózus magjában 50 foknál magasabbra általában sohasem megy a hőmérséklet, ráadásul az meg is óvhatja az világűr elviselhetetlen körülményeitől a lehetséges benne utazó organizmusokat. Az üstökösöket továbbá ?piszkos hógolyóknak? is szokták nevezni, mert jeget (vizet) is nagy mennyiségben tartalmaznak, tehát mondhatni afféle Noé bárkájaként minden tulajdonsággal rendelkeznek, hogy egyes, a Földön is fellelhető életformákat (jórészt extremofil baktériumokat, esetleg más hasonló organizmusokat) szállíthassanak. Eme vörös esőbeli különös egysejtűek tehát igencsak beleillenek, sőt alátámaszthatják, s így igazolhatják Wickramasinghe elméletét, bár az DNS/RNS jelenlétét is feltételezik az élet csírájában, tehát vannak még jócskán megválaszolatlan kérdések.

(Ezek sem egy tekintélyes szaklapban tudtak megjelenni.)

Godfrey és Wickramasinghe 2010-ben egy a korábbiak megerősítése mellet még messzebb menő elképzeléssel állt elő az lények származását illetően. Közlésük szerint a vörös sejteknek vizsgálták a fluoreszcencia spektrumát, s nagyfokú egyezést találtak a kapott spektrum (színkép) és a Vörös Téglalap-köd spektruma között (mely a Monoceros, azaz az Egyszarvú csillagkép közelében található.

Az Egyszarvú csillagkép

Feldobták tehát a labdát, hogy e furcsa látogatók talán onnan származhatnak, melyet természetesen a tudományos világ mondhatni badarságként fogadott, minden esetre igencsak korszakalkotó elképzelés.

Bármi is legyen az igazság, annyi bizonyos, hogy a földön kívüli élet nem csak, hogy nem lehetetlen, de egyenesen természetesnek mondható, tudományosan is abszolút elfogadható elképzelés (részleteiben és mibenlétében persze lehet vitatkozni), hisz, ahogy Földünkön jelen van és virágzik az élet, úgy máshol is megtörténhetett mindez a sok-sokmilliónyi galaxis több százmilliárd csillagának valamely távoli bolygóján...

2014. január