Wagner színháza

Hogy mi a különbség James Cameron és Richard Wagner között? Hogy először a hasonlóságokat említsük: mindkettőjük korszakalkotó produkcióra vállalkoztak a maguk idejében.

Richard Wagner szobra

Richard Wagner szobra

Ugyan a 3D mozi ötlete nem Camerontól származik - ennek története 1915-ig nyúlik vissza -, de ő tett először kísérletet arra, hogy hollywoodi termékét világszerte premierre tűzzék. Ehhez minden kétséget kizárólag szükség volt a technika meglétére legalább a nyugati világban. Wagnernek is kellett egy színház; egy új színház, egy saját színház, ami alkalmas nagyszabású műve, a Nibelung gyűrűje tetralógia bemutatására.

Azonban ő nem várta meg, hogy egyszer majd elkészül egy ilyen, építenie kellett egyet. Ez az ambíció végigkísérte életét, és terve sajátos karakterét is jól jellemzi. Ahhoz, hogy megértsük a színház felépültének szükségességét, el kell egy kicsit mélyednünk Wagner személyiségében és művészetében.

A XIX. század közepére az opera stílusát leginkább az olasz koncepció uralta: recitativok, áriák, duettek, stb. elkülönülő sora alkotta, amiben pontosan megvolt minden frázisnak a megfelelő helye, hogy az uralkodó osztály és az értelmiség szalonéletéhez igazított szükségeit kielégítse. A zene - beleértve az opera műfaját is - kimerült a könnyed szórakozásban, ahol kötelező volt legalább egy balett is, de kizárólag a második felvonástól, mert az Urak az első felvonás idején még vacsorájukat fogyasztották, de nem voltak hajlandóak lemaradni a balett részről, amely látványban kéjes vágyaikat elégíthették ki, továbbá a páholyok elrendezése is inkább a kukkeres flörtölésnek kedvezett. Összefoglalóan: az opera mindenre adott alkalmat, csak arra nem, hogy a zenei, illetve a színházi élményt élvezhessük és csodálatra méltassuk.

Richard Wagner életét a konfrontációk és az ellentmondások jellemzik. Ma is aktívan vitatott személyisége és szerepe a történelemben. Természetesen a színházi szokásokat illetően szembe ment ezzel a hozzáállással. Számára az opera, illetve a színház sokkal nagyobb jelentéssel bírt. Meggyőződése szerint a színház a Gesamtkunstwerk megvalósítására hivatott, ami a zene, a dramaturgia, a színi játék és a látvány együttes szimbiózisa. A drámát1, mint az ember lelkét megszólító és izgató hatásként helyezte a középpontba. Számára elképzelhetetlen volt az ettől eltérő hozzáállás, a figyelem hiánya. Nem hagyta, hogy a közönség megítélése befolyásolja művészetét. Épp az ellenkezőjének megvalósulását szorgalmazta: ő akarta befolyásolni a közönséget, így a közönség állhat Wagner szolgálatába és nem fordítva. Wagner egoista karaktere illik ehhez a képhez. Egy világ, amiben ő és művészete áll a középpontban. Innen már könnyedén jön az ötlet: egy saját színház, ami kizárólag az ő műveit adja elő, az ő rendezésében, ahol ő a szerző, a rendező, a díszlettervező, a koreográfus egyben, ahol az ő kezében összpontosul minden.

1Zenedráma: Wagner elnevezése a műfajra vonatkozóan, amit képviselt.

Az ötlet eredetileg egy német nemzeti népszínház terve volt, ami kizárólag csak a Ring2 előadására szorítkozott és a társadalom valamennyi rétege számára megtekinthető lett volna. 1848-as szándéka szerint a színház a Rajnára épül majd fel, amit fából ácsolnak, a 4 napos premier után pedig ünnepélyesen felgyújtanak, tükrözve a Ring germán mitológiákra épülő jelentéskörét.

2Der Ring des Nibelungen - A Nibelung gyűrűje, tetralógia

1864-ben II. Lajos bajor király magához hívatta Wagnert. Az akkor még csak 19 éves uralkodó a zeneszerző híve és jóformán megszállottja volt, felajánlotta neki pénzügyi támogatását. Ezt a lehetőséget természetesen az anyagi nehézségekkel küszködő Wagner nem utasította vissza. Tetemes adóságai rendezése mellett pénzt igényelt színházának felépítéséhez is, aminek helyszínéül immáron Münchent választotta. A terveket Gottfried Semper építész, Wagner barátja készítette el.

Wagner és II. Lajos bajor király

Wagner és II. Lajos bajor király

A zeneszerző bohém, túlköltekező életmódja közfelháborodást váltott ki a bajor nép körében, akik elfogadhatatlannak tartották, hogy adójuk egy jelentős része Wagner indokolatlan szükségleteiben folyik el. 1865-ben a kormány többszöri nyomására II. Lajos kénytelen volt száműzni és a színház építésére szánt pénzt visszatartani.

Mivel, hogy Wagner a berlini művészeti és politikai körökben is próbálkozott népszerűsíteni tervét - pénzt nem kapott rá -, végül Bayreuthot választotta az ideális helyszínnek, Poroszország és Bajorország egyesítésének szimbolizálása végett.

1872-ben Wagner véglegesen Bayreuth-ba költözött, hogy megvalósítsa élete nagy tervét, a színház felépítését. Itt érdemes megjegyezni, hogy ekkortájt felmerült, hogy a Ringet a bayreuthi Markgräfliches operaházban rendezzék meg, mivel hogy ez volt a legnagyobb operaház Németországban. Azonban Wagner ezt is kevesellte. Se a színpad, se a zenekari árok nem volt elég nagy számára, a rokkokó stílusú díszítésektől pedig egyenesen irtózott.

A vállalkozás hatalmasnak bizonyult, legnagyobb akadálya - amiben Wagner egész életében hiányt szenvedett - a pénz volt. Előteremtése nem volt egyszerű feladat: az építkezés megkezdése előtt Wagner utálattal ugyan, de Európa szerte koncertsorozatokat adott. Védnökjegyeket árusítottak ki, kölcsönöket vettek fel és Wagner-társaságokat alapítottak, hogy adománygyűjtésbe kezdjenek3. A zeneszerző patrónusa, II. Lajos ugyan 216 152 márkát folyósított az építkezésre, de ezzel együttesen még mindig kevés volt a pénz, így az építkezés csak kisebb-nagyobb megszakításokkal folyhatott.

3A magyar Richard Wagner Társaság is ekkortájt alakult 1872-ben, hogy segítsék a bayreuthi építkezést.

Az alapkövet, amelybe a bajor király üzenetét tartalmazó urnát helyeztek el, 1872. május 2-án rakták le. A költségek fedezése mellett Wagner feleségével, Cosima Liszttel Európát járta, hogy énekeseket szerezzenek a kivételes tudást és tehetséget igénylő nagyszabású produkció előadásához. A Ring terjedelmes partitúrájának tisztázatát és zenekari kivonatait fiatal wagneriánusok másolták, akiket Wagner direkt erre a célra gyűjtött maga köré.

A Ring premierjére 1876. augusztus 13-án került sor A rajna kincse (Das Rheingold) bemutatásával, amelyet A walküre (Die Walküre), a Siegfried és Az istenek alkonya (Götterdämmerung) követett. A vendégek között volt Friedrich Nietzsche (akkori wagneriánus), Liszt Ferenc, Edvard Grieg, Pjotr Iljics Csajkovszkij, I. Vilmos német császár és II. Péter brazil császár is, II. Lajos a császárral való találkozás elkerülése végett csak a főpróbákat tekintette meg. A premiert Richter János vezényelte. Az előadássorozat deficites volt ugyan és a zeneszerző élete végéig viselte ennek anyagi következményeit. Ennek ellenére az óta is kisebb megszakításokkal évről évre megtartják a fesztivált, avagy az ünnepi játékokat. Először csak a Ringet adták elő nyaranta. A zeneszerző utolsó művét, a Parsifalt már kifejezetten a színház akusztikájához írta. Ezt Wagner halála után évente 12-szer tűzték repertoárra. Cosima végül szép lassan színre vitte a legtöbb Wagner-operát és -zenedrámát.

A Ring ősbemutatója

A Ring ősbemutatója

A színház az óta is a Wagner család irányítása alatt van. Cosima halála után, Wagner fia, Siegfried Wagner vette át a színházat. Az ő korai halála miatt, az ő felesége Winifred Wagner jutott pozícióra. Náci szimpátiája és a Hitlerrel való bizalmas viszonya miatt a háború után bíróság elé állították és eltiltották a színház vezetésétől, így őt fiai, Wolfgang és Wieland Wagner követték. Ma Eva és Katharina Wagner a fesztivál vezetői.

Az Ünnepi játékok a Nibelung tetralógia többszöri bemutatását, illetve további operák és zenedrámák előadását foglalja magába. A tetralógia - a folyamatos, megszakítatlan élmény miatt - Wagner eredeti elképzelése szerint négy soron következő napon kerül megrendezésre, amit az előeste, A Rajna kincse nyit és a harmadik este, az Istenek alkonya zár. Ez Wagner életében még így is történt, azonban az énekesek pihentetése és a díszletátépítések miatt ezt az óta széttagolják egy-egy üres nap közbeiktatásával. Wagner instrukciói szerint minden felvonás előtt a rézfúvósok eljátszanak egy-egy jellemző vezérmotívumot a soron következő felvonásból az erkélyen, ezzel jelezve a közönségnek, fáradjanak be a nézőtérre, hogy megkezdhessék az előadást. Ezt a szokást nem csak Bayreuth gyakorolja; a világon mindenütt átvették.

A fesztiválszínház napjainkban

A fesztiválszínház napjainkban

A színház a 380 méter magas zöld dombon (Grüner Hügel) fekszik, amelyet Bayreuth akkori polgármestere adományozott az építkezés helyszínéül. Az épület rácsos szerkezetű, mely favázra épült. A tartószerkezetet csak az 1960-as években cserélték ki vasbetonra. Kívülről vörös téglafal borítja mindenféle díszítés nélkül, ami szembe ment volna Wagner elképzeléseivel. A színház eredeti épülete abból a szempontból is puritán volt, hogy a nézőtéren és a színpadon kívül tulajdonképpen más fedett térrel nem is rendelkezett, leszámítva az előteret és a lépcsőházakat.

A fesztiválszínház nem sokkal felépülte után

A fesztiválszínház nem sokkal felépülte után

A színház egyik legmeghatározóbb jellegzetessége, hogy a 1974 férőhelyes nézőtér (auditórium) a görög amfiteátrumok mintájára a páholyokkal egyetemben radiális kialakítású, így a néző akárhol ül, mindig szembe néz a színpaddal, ezzel is szorgalmazva, hogy az előadásra figyeljen. A jó akusztikáról a szintén fából épült, gipszel fedett és vakolt oszlopokban véget érő falak gondoskodnak, amik így azt az érzést keltik, mintha kőből épültek volna. Ezek a falak egészen a színpad széléig sorakoznak, így a láthatatlan zenekari árok elé is kerülhetnek az énekesek.

Az auditórium

Az auditórium

Szintén Wagner találmánya, hogy legyen az előadás közben teljes sötétség a nézőtéren, amihez kapóra jöttek az akkor elterjedőben lévő gázlámpák, amelynek segítségével szabályozni lehetett a fényerőt. Az előadások közben a zenekari árokban ugyan világítanak, azonban arra nem látni rá, így onnan csak nagyon kevés fény szűrődik fel. Érdekesség még, hogy Wagner instrukciói szerint a Ring nyitányát, vagyis A Rajna kincsének nyitányát - a zenészek panaszai ellenére - sötét zenekari árok mellett játsszák. A nagy tetralógia nyitánya így egy halk, majd egyre erősödő morajlásban és teljes sötétségben történik. Ezt a szokást, ha lehet, mindenhol a világon így gyakorolják.

A színpadnyílás ugyan kicsinynek tűnik (13 méter széles és 12 méter magas), de szó szerint beláthatatlan mélységekkel rendelkezik, ugyanis a 22 méter mély színpad a hátsó színpaddal és a háziszínpaddal együtt 100 m-es mélységben kiterjeszthető, továbbá a színpadnyíláson túl 27 méter széles és 38 méter magas. Ezzel Semper (Wagner kívánságára) pontosan azt érte el, amit akart: egy viszonylag kis ablakon (13x12 m) keresztül látunk egy teret, amely a legkülönfélébb és legmodernebb díszleteknek ad otthont. Ezzel a színház szakít a hagyományos színpadi látvánnyal, hiszen a belső teret kitöltő megvilágítás híján nem is látjuk be teljesen, nem is érzékeljük annak határait.

A színpad alatt 12 méteres mélységben foglal helyet az Unterbühne, ami a többtonnás díszleteknek ad helyet, melyeket gőzgépekkel mozgattak meg. A színpad felett további 24 méteres magasságban található a Hochbühne, ahonnan szintén díszleteket tudnak leengedni és felhúzni az előadás közben. Mára már korszerű elektromos technikával cserélték le a gőzgépek hajtotta rendszert. A színpad így összesen 50 méteres magasságba nyúlik, háromszor akkora, mint a döntött nézőtér.

Az épület metszetei

Az épület metszetei

Az épület alaprajza

Az épület alaprajza

A zenekari árok rendkívüli kialakítású. Wagner igényeinek megfelelően a nézők azt egyáltalán nem láthatják. A zenekari ároknak patkó alakú nyílása van, melyet két - egy elülső és egy hátulsó - hangterelő szegélyez. Ezeknek két feladatuk van: az egyik, hogy az árokban lévő fény ne jusson ki, másfelől pedig akusztikai szerepe is van. Ez utóbbi olyan jól sikerült, hogy teljesen más dinamikát igényel a hangszerek részéről, mint azt más operaházakban megszokhattuk. Ennek tudható be, hogy a Siegfried harmadik felvonását és az Istenek alkonyát már visszafogottabban kell vezényelni, mint a Siegfried első két felvonását illetve az azt megelőző két darabot, mivel azokat Wagner még azelőtt írta, hogy ismerte volna színházának akusztikai tulajdonságait.

A zenekari árok további sajátossága a teraszos elrendezés. Összesen 6 terasz mélységet ér el a színpad alá 3 méterrel 10 méter mélyen benyúlva, helyet adva a 180-200 fős zenekarnak. Legfelül a karmester foglal helyet. Ez a pozíció abból a szempontból kivételes, hogy ez az egyetlen hely, ahonnan a zenekari árkot és a színpadot egyszerre be lehet látni, azonban a karmestert a nézők így sem látják. A zenekari árok hatalmas mérete és elhelyezkedése miatt a színpadról gyengén vagy egyáltalán nem lehet hallani a zenekari árkot, így az énekesek teljesen a karmesterre vannak utalva. Ugyanez igaz a zenekari árokra is, ahonnét gyengén hallani az énekeseket. Így Bayreuthban amekkora kiváltság vezényelni, úgy kihívás is egyben.

A zenekari árok elhelyezkedése

A zenekari árok elhelyezkedése

Wagner ötletesen dolgozta ki a színpadi látványt is. Ehhez nem egy olyan gépet kellett építeni, ami a színészeket mozgatja, süllyeszti, lebegteti vagy repíti, mindezt úgy, hogy a néző ne vegye észre a masinákat. Színházban itt alkalmaztak először élőkép vetítéseket, amelyet fátyolos textíliákkal, tükrökkel és földgáz lámpa fényével oldottak meg. Ezt használták például a vízben játszadozó rajna sellők esetében is, ahol azt az illúziót kellett kelteni, hogy a színpadot víz tölti be.

A rajna sellők Wagner idejében

A rajna sellők Wagner idejében

A rajna sellők - Magyar Állami Operaház

És napjainkban, a Magyar Állami Operaházban (Váradi Zita, Simon Krisztina és Heiter Melinda)

A színházhoz köthető az első világméretű rádióközvetítés is. A Wilhelm Fürtwängler vezényelte Trisztán és Izoldát 1931. augusztus 18-án több mint 200 európai, amerikai és afrikai rádióállomás közvetítette.

Ugyan a második világháború során Bayreuth nagyrészt elpusztult a szövetséges bombázások alatt, a fesztiválszínház szerencsésen megúszta a támadásokat. Némi szünet után 1951-ben folytatták a fesztiválok évről évre való megrendezését. A wagneriánusok számára kultikus zarándokhellyé vált színház, idővel, több épülettel bővült. Gyakorlótermek, irodák, műhelyek épültek, ahol a díszleteket, jelmezeket tervezik és készítik el, ezen felül a vendégeket és az ott dolgozókat kávézók, sörözők, könyvesboltok, szuvenír standok és panziók fogadják, így a színház körül egy egész város épült fel. Maga Bayreuth városa pedig teljesen a Wagner-turizmus kiszolgálására állt át.

A kereslet olyan nagy (évről évre 500 000 fő), hogy jegyet kapni csak hosszas várólistán való időzéssel lehet. A fesztivál évente körülbelül 50 000 embert tud vendégül látni, így a jegy megrendelésétől számítva 10-20 évet kell várni, mire a kitartó wagneriánus bejuthat a nézőtérre, de ezt is csak úgy, ha jegyigénylését évről évre megújítja. Ennek okán sokan soha nem jutnak el Wagner városába, mert még jegyigénylés közben elhaláloznak.

Joggal tehetjük fel a kérdést, mit tett ez a német zeneszerző, hogy világszerte ekkora rajongás és fanaticizmus övezi? Ezt szavakban aligha lehetne kifejezni. Annyi bizonyos, hogy személyisége ellentmondásos és a mai napig megosztó. Az elismerés viszont, amiért célja mellett egy életen át kitartott és végül megvalósította azt, eltagadhatatlan tőle.

2013. január