Teaház a hegyek között

Kínában, eldugva a hegyek közt, Shaanxi tartományban található az a kis teaház, melyhez életveszélyes út vezet fel a kétezer méteres magasságba a Hua Shan csúcsra.

Teaház a hegyek között

A teaházat egy taoista templomból alakították át. Csakis egyetlen módon lehet megközelíteni, a sziklába vájt lépcsőkön, illetve a sziklafalba erősített deszkákon keresztül, mindezt kapaszkodók, vagy korlátok nélkül. A meredek falat nem kis teljesítmény megmászni, hisz néhol szinte úgy tűnhet a 90°-os dőlésszöget is meghaladja utunk. A feljáratot több mint 2000 éve folyamatosan építik, de így is csak az igazán elszánt zarándokok jutnak fel a csúcsra. A hegylánc felülről nézve egy virágot formál, s ezért is kezdtek el építkezni a tetejére, hogy benépesítsék, s kiteljesítsék a formát.

Teaház a hegyek között

A hegylánc szent hely, ahol egykor császárok tartottak ünnepségeket, s úgy hitték, ez a hely az alvilág istenének lakóhelye. A Jáde Tavasz Kolostorban pedig őseikkel és a túlvilág lényeivel tartották a kapcsolatot.

Az évszázadok során az itt élő szerzetesek meditációjuk erősítésére kezdtek el teázni, melynek az idő előrehaladtával egyre nagyobb hagyománya lett.

Teaház a hegyek között

Teaház a hegyek között

Teaház a hegyek között

Teaház a hegyek között

2014. február