Tea, "a lélek itala"

Nem fér hozzá kétség, hogy sokan szeretnek teát fogyasztani a világon, éppen ezért kereskedelmi forgalomban rengeteg féle ízesítésű és fajta tea kapható, zöld, fekete, vörös, gyümölcsös vagy éppen fűszeres. De vajon honnan ered e finom, aromás ital fogyasztásának hagyománya?

Tea, a lélek itala

Egy csésze, finom teánál néha nincs is jobb a feszültségoldásra

Csak úgy, mint a teázáshoz fűződő szokások és hagyományok, az elkészítés és fogyasztás módja is szinte tájegységről tájegységre, kultúráról kultúrára, sőt, időről időre változik. Ízesítésére általában citromot, mézet, cukrot, tejet, vajat, szeszes italokat (pl.: bort, pálinkát vagy brandy-t) használnak, de szép számmal akadnak olyanok is, akik kifejezetten csak önmagában, natúr szeretik.

A teázás története

A teafogyasztás szokása eredetileg Kínából származik és egy színes és érdekes legenda szerint Sheng Nong császár nevéhez fűződik. Az elbeszélés alapján egy nap a császár rendeletet hozott, hogy a vizet a fogyasztást megelőzően, kötelezően fel kell forralni. Egy véletlen folytán egy ilyen alkalommal néhány tealevél hullott a császár felforralt vizébe, akit olyannyira elcsábította az illatos nedű, hogy nem tudta megállni, hogy meg ne kóstolja. Az ízlelést aztán siker koronázta, s elindult a tea kalandos hódító útjára.

A tea eleinte kiváltságos italnak számított, s fogyasztása csupán az uralkodó és szűk környezetének kiváltsága volt. A kínaiak gyógyító, éltető italként jegyezték, s úgy tartották, aki teát fogyaszt, annak gondolatai tisztává és világossá válnak. A kínai bölcsek szerint a tea a "lélek itala". Ezen okokból kifolyólag, na meg kellemes aromája miatt, rendkívül nagy megbecsülésnek örvendett, példának okáért, az egyik kínai császár egy győztes hadvezérét ünnepélyes keretek között, egy csésze teával ajándékozta meg elismerésül kimagasló érdemeiért. A teaázás az idő előrehaladtával egyre szélesebb körben kezdett terjedni, s világkörüli útra indult.

A tea kalandos utazása

Az első, kifejezetten mezőgazdasági termelés céljából telepített teaültetvények Szecsuán tartományban létesültek, majd az egyre nagyobb kereslet miatt egyre csak szaporodni kezdtek végig a Jangce folyó mentén. A császár a teát királyoknak szánt ajándék gyanánt termeltette. Egyre több teafaj került kitenyésztésre a kínaiak által, például a zöld tea, majd a későbbi útóda, a vörös tea is. A Tang dinasztia idején a teát már, mint élvezeti cikket is előszeretettel fogyasztottál, nem csak gyógyászati céllal. Ezt az időszakot nevezhetjük a tea igazi aranykorának. Az ital felszolgálás és fogyasztása ünnepélyessé keretek közt zajlott, termesztését és feldolgozását pedig szigorúan ellenőrizték, s szabályozták. Japán szigeteire elsőként a IX. században egy buddhista szerzetes által került néhány teamag, s rögtön akkora sikert is aratott e növény, hogy azonnal mélyen meggyökeresedett a japán kultúrában, olyannyira áthatva azt, hogy a mai napig fogyasztása valóságos rituáléként zajlik.

Európába a tea elsőként tengeri kereskedelmi útvonalakon, jórészt portugál és holland hajósok közreműködésével került, míg Oroszország szívébe hosszú tevekaravánok jutott el. Bár számos európai ország ekkortól kezdve már elkezdte rendszeresen importálni a teát az ázsiai térségekből, ám mégis Anglia és Oroszország kivételével, a széleskörű fogyasztásban még mindig a kávé játszott döntő szerepet.

Teakészítés "európai módra"

Európában a teakészítés hagyományosan úgy történik, hogy a tealeveleket egy teaszűrő segítségével egy kanna forró vízbe mártják, s állni hagyják benne körülbelül 5 percen át, ízesítik, s aztán, miután "beért" kiemelik, és teáscsészébe töltve fogyasztják. Óvatosnak kell azonban lennünk, mert, ha öt percnél tovább hagyjuk ázni a teát (különösen a zöldteát, annak még kevesebb idő is bőven elegendő), akkor veszít élvezeti értékéből, sőt, könnyen meg is keseredik. A szűrős módszer azonban a fogyasztói társadalmak XX. századi előretörésével egyre inkább háttérbe szorult, olyannyira, hogy napjainkra már szinte minden teafajta egyszerűbb, filteres változatban is piacra került. A tea filtert használata során általában egy csészébe, vagy bögrébe helyezik, majd egyszerűen leforrázzák, ízesítik, majd ízlés szerint állni hagyják.

Mai napig a világban sok-sok ország különleges itala a teafőzet néhol rituáléba hajló fogyasztási szokásokkal. Fontos az alkalom és időpont, továbbá hogyan és miben főzik vagy forrázzák, miként szolgálják fel és milyen alkalmatosságban isszák.

Minden csésze tea magában hordozza azt az izgalmas utat, amit addig tett meg, amíg csészénkbe nem került felszolgálásra...

Fogyasszuk hát egészséggel!

2013. február