Nyilas szerelmi horoszkóp 2017

Pár nélkülieknek:

2017 a jelenleg pár nélkül élő Nyilas számára, igencsak izgalmasan alakulhat, különös tekintettel arra, hogy most nagy eséllyel, újra összehozhatja az élet egy korábbi exével, aminek aztán vagy ismét csalódás, de az is lehet, hogy éppen ellenkezőleg, nagyon is jó vége lesz, s még a végén kiderül, hogy mégiscsak egymásnak teremtette Önöket az ég! Akárhogy is, bármekkora a kockázat, idén mindig hallgasson csakis a szívére, s merjen spontán lenni. S ha az élet packázik Önnel, kedves Nyilas, hát legyen, vegye fel a kesztyűt, mert a csillagok jóslata szerint, igenis kikerülhet győztesen ebből a csatából. Ha minden jól megy, azaz vállalja minden helyzetben és körülmények között a szíve döntését, akkor nagy csodákban lehet idén része, nagyobbakban, mint azt valaha is képzelte volna, legye bárki, bármilyen is, aki meghódította a szívét!

Párkapcsolatban élőknek:

Az évet tartós kapcsolatba kezdő Nyilas, idén nagy meglepetéseket okozhat párjának, testi és lelki értelemen egyaránt, teljesen új távlatokat nyitva ezzel a kapcsolatukban, ugyanakkor tény, hogy azért előfordulhat az év során egy-két kisebb súrlódás is, de hát nem is normális, ha valami túlságosan zökkenőmentes, s ahol olyan mély érzelmek dúlnak az emberben, mint egy szerelmi kapcsolat, ez teljesen természetes. Az egyetlen, amire viszont érdemes fokozottan ügyelnie, különösen a nyári hónapokban, az, az, hogy semmilyen körülmények között és indokkal se engedjen, senkinek se beleszólni a kapcsolatukba, mert abból viszont nagy galibák lehetnek, amik akár meg is pecsételhetik szerelmüket. A saját dolguk, csakis Önökre tartozik, senki másra! Ha ezt sikerül minden körülmények között szem előtt tartaniuk, bajoktól mentes és nagyon boldog évet zárhatnak majd együtt, kedves Nyilas!