Ikrek szerelmi horoszkóp 2017

Pár nélkülieknek:

A jelenleg pár nélkül élő Ikrek 2017-ben, eddig ismeretlen vizekre tévedhet szerelmi téren, amivel nem csak meglehetősen nagy rizikót vállal majd, de annak is megnöveli az esélyét, hogy egy új, izgalmas és szexuálisan, rendkívül szenvedélyes kapcsolatra lépjen valakivel, akitől egyszerűen, teljesen elvesztheti a józan ítélőképességét, ám ez nem feltétlenül rossz, kedves Ikrek, sőt! Talán éppen ez az, ami eddig hiányzott a döntéseiből, az életéből. Itt az ideje hát legyűrnie a korlátait, ne kössön több kompromisszumot, mint emennyit szeretne, csak, mert meg akar felelni a környezetének, vagy éppen a társadalmi elvárásoknak! Legyen önmaga, s vállalja fel, hogy bizony, nem csak az élet más területein, hanem a szerelemben is különc, s néha, másoktól igencsak eltérő, talán másokat egyenesen megbotránkoztató szerelmi vágyai vannak. Ha ezt képes fesztelenül kinyilatkoztatni a megfelelő helyen és időben, akkor ebben az évben, Önre talál majd az igaz szerelem is, akárcsak a zsák a foltját. S hogy ennek mikor van a legnagyobb esélye? Az esetleges kalandokat leszámítva, május, június, augusztus és október-november az Ön szerencsehónapjai!

Párkapcsolatban élőknek:

A párkapcsolatban élő Ikrek számára, nagy szerelmi kihívást jelenthet a 2017 folyamán az elköteleződés, azaz, hogy milyen formában és szinten van itt az ideje, s mivel e téren nem szabad az embernek elhamarkodott döntést hoznia, legyen bármennyire is szerelmes, kissé forrófejű, szenvedélyes jegy lévén, nem lesz könnyű a dolga. Azt gondolja át alaposan, vajon képes e akár egy egész életen át párja mellett maradni, szeretni őt, s főleg, hogy biztosan mindent meg tudnak-e vele adni egymásnak, amire a másik vágyaik. Ha a válasz igen, akkor valóban nincs értelme tovább várni, lépjék meg, amit meg kell lépniük, ha viszont, még bizonytalanok e téren, úgy inkább még várjanak egy kicsit, hogy aztán, nyugodt szívvel és minden tekintetben éretten és készen állva tehessék le egymás mellett a voksukat. Amennyiben gyermekvállaláson törik a fejüket kedvesével, úgy a 2017 egy nagyon ígéretes időszaknak tűnik erre, s nagy eséllyel jön majd be, minden e téren várt számításuk, így egy igazán boldog és kiegyensúlyozott esztendő lehet az idei!