Szűz szerelmi horoszkóp 2015

Pár nélkülieknek:

2015-ben a jelenleg pár nélkül élő szüzek számára nagyon sok és érdekes lehetőség adódhat, hogy megtalálják az igazit. Talán éppen e tézisből is fakadhatnak a problémák, ugyanis könnyen meglehet, különösen az év első kétharmadában (ami nem egy rövidke idő), hogy egy-egy elsőre megfelelőnek ígérkező partnerről hamar kiderül, nem is annyira ő az, akire a szűz vágyik, s egy-két ilyen csalódást követően könnyen elmehet e jegy szülötteinek a kedve eme szerelmes mizériától, s inkább munkájába fektetik energiáikat, vagy éppen csak úgy elmerülnek az érdes lustaságban. Na és pontosan ez az, amit érdemes elkerülni! Most a kitartás és az újabb ismeretségek szétválasztása a múltbéli csalódásoktól a leghatékonyabb eszközök a nem túl szórakoztató magány felszámolására.

Párkapcsolatban élőknek:

2015 minden bizonnyal a tartós párkapcsolatban élő szűz éve! Az év egészét a fejlődés és az egyre kellemesebb és tartalmasabb együtt töltött pillanatok jellemzik majd, ráadásul könnyen lehet, hogy kedvesével már nem csak szerelmi, hanem munka, vagy akár vállalkozás terén is összefonódnak a szálak, ami csak tovább erősíti jó kapcsolatukat. Ehhez a harmonikus, de mégis izgalmakkal teli időszakhoz ráadásul most a gyors siker is párosulhat, így itt a nagy alkalom, hogy végre megvalósítsa párja folyamatos segítsége és támogatása mellett rég dédelgetett álmait! Ha ez sikerül, s mindketten odateszik magukat, el sem fogják hinni, milyen pozitív változásokat eredményez majd a sikeresség a testiség és szexualitás megélése terén is.