Nyilas - szeptember havi szerelmi horoszkóp


Pár nélkülieknek:

A jelenleg szingliként élő Nyilas kissé melankolikus hangulatba kezdheti a szeptembert, amikor is meglehetősen ingerszegény fázisba érhet magánélete. Mondjuk ki őszintén: igazi szerelemre, izgalomra vágyik! Ez esetben pedig a legjobb, amit tehet, hogy, ha környezete nem képes kielégíteni ez iránti vágyát, hát itt az ideje egy kis környezetváltozásnak. Lehet, hogy nem is kell messzire mennie, hogy váratlanul összefusson egy olyan valakivel, aki aztán egy csapásra megváltoztathatja egész életét. Ha pedig esetleg idővel az derülne ki, hogy mégsem az igaziba botlott, hát egy tiltott, izgalmas kaland is több mint a semmi, így nagy botorság lenne kihagyni. Csak arra vigyázzon a nagy izgalmak közepette, nehogy mindenfelé összetört szívek jelezzék útját, mert az hosszútávon komoly lelkiismereti válságot okozhat!

Párkapcsolatban élőknek:

A jelenleg tartós párkapcsolatban élő Nyilas magánélete a szeptember folyamán igazi hinta-palintába mehet át, furcsa mód még sem kell számítania arra, hogy eme érzelmi szinuszgörbétől jelentősen meggyengülne kedvese és ön között a kapcsolat, sőt! Éppen hogy feldobhatja kapcsolatukat az, ha kicsit felkavarják az állóvizet, hiszen akkor mutatkozik meg a szerelem igazi arca, amikor az egyik pillanatban soha nem látott magasságokba repíti az embert, míg a másikban olyannyira a gödör mélyén érzi magát az ember, hogy az valami egészen elképesztő. Van azonban eme csiki-csuki állapotnak is egy nagy előnye.

Amellett, hogy meglehetős izgalmakat generál az ilyen időszak egy kapcsolatba, még azt is ékesen mutatja, milyen nagy hatással is vannak még mindig szerelmével egymásra, bizonyítva ezzel, hogy valójában még mindig milyen óriási érzelmek kötik szorosan össze önöket! Ha sikerül eljutniuk e felismerésig, szinte teljes mértékben megújulhat most kapcsolatuk, ami által újra úgy érezhetik magukat, mint ahogy azon a bizonyos első randin!