Bika - szeptember havi szerelmi horoszkóp


Pár nélkülieknek:

A jelenleg párt kereső Bika életébe a szeptember jelentős, s ami a fő, mindenképpen pozitív irányú változásokat hozhat, eme őszi hónap során ugyanis megismerkedhet valakivel, aki hihetetlenül nagy, csaknem hipnotikus hatással lehet önre. E titokzatos idegen egy baráti társaság révén, esetleg új munkatársként, sorstársként érkezhet éltébe, egyből, fenekestől felforgatva azt! Ez elsőre ijesztően hathat az alapvetően konzervatív, csaknem tradicionális módon gondolkodó, s ennek megfelelően a biztonságot és a fokozatosan kiépített, jól követhető módon fejlődő kapcsolatokhoz szokott Bikára, ám ettől még most mégsem ajánlatos megálljt parancsolnia az eseményeknek, mert az könnyen tönkreteheti a varázst, amiről eztán már nem lesz az unokáknak mit mesélni. Az lebegjen a szeme előtt, hogy, mivel ön kiváló megérzésekkel rendelkezik, már biztos kiszagolta volna, ha valami nem stimmel, így felesleges óvatoskodnia. Amúgy is, aki ilyen nagy hatással, s így befolyással tud lenni önre, az csakis különleges és kivételes tulajdonságokkal megáldott rokonlélek lehet, aki talán ugyanazon elvek alapján éli életét, mint ön, s így, hasonló értékrendet is vall, tehát nincs mitől tartania, sőt! Meglehet, hogy végre Ő lehet az, az egyetlen, a tökéletes, aki talán egész hátralévő életében elkíséri majd!

Párkapcsolatban élőknek:

A szeptember egy igazán csodálatos és örömteli hónapnak ígérkezik a szerelem terén a tartós párkapcsolatban élő Bikának, ami igencsak erősítheti bizalmát párjában, valamint meggyőződését atekintetben, hogy önök minden kétséget kizáróan, remekül összeillenek. Érdemes is most élvezniük eme mámorosan szerelmes időszakukat, hiszen nincs is annál jobb érzés a világon, mint amikor az ember egy olyan szerető valaki mellett térhet nyugovóra, akiről tudja, hogy igazi, hű társa és barátja, akire mindig számíthat, bátran támaszkodhat, bármit is hozzon a holnap.

Természetesen, eme harmonikus egymásra hangolódásuk testiségükre is jó hatást gyakorolhat, így egésze új utakat fedezhetnek fel együtt, melyekről eddig még csak szó sem esett, nem, hogy tettlegességig jutottak volna, s mivel eme kacér kísérletezgetésnél kevés izgatóbb dolog létezik a világon, ne tartsa vissza a szégyenérzet, evezzen nyugodtan ismeretlen, tiltott vizekre, s élvezze, hogy most ez a legnagyobb "gondja" az életében! Arra az egyre érdemes csak figyelniük, hogy a szeptember folyamán semmiképpen se engedjenek teret egy kicsit sem a környezetükben élőknek atekintetben, hogy beleszóljanak kapcsolatukba, mert az nagyon megkeserítheti a boldog órákat, s ezt most nem szabad kockáztatniuk, hiszen ritkák az életben az olyan pillanatok, amikor minden ennyire tökéletes! Törődjön mindenki a saját dolgával, de ne az önökével! Zárják teljesen ki az elkövetkezendő hetekben a külvilágot!