Saccorhytus coronarius

A Saccorhytus coronarius az állatok (Animalia) országába, a valódi szövetes állatok (Eumetazoa) alországába, a kétoldali szimmetriájúak (Bilateria) alországágába, az újszájúak (Deuterostomia) főtörzsébe, a saccorhytidák (Saccorhytida) csoportjába, a Saccorhytidaek családjába, a Saccorhytusok nemzetségébe tartozó egyetlen máig ismert faj.

Saccorhytus coronarius rekonstrukciója

A Saccorhytus coronarius rekonstrukciója

A Saccorhytus coronarius egykoron a mai Kína területén elterülő tenger aljzatának homokszemei között élhette életét 542,0- 513,0 millió évvel ezelőtt, a földtörténet kambrium időszakának Fortunian szakaszában. Ez a zsákszerű élőlény az eddigi ismereteink szerint a legrégebbi képviselője az újszájúak főtörzsének, így felfedezése és leírása óta mindannyijuk (köztük a gerincesek, tehát az ember) legősibb közös ősének tekintik a kutatók.

Maradványaira Kína Shaanxi tartományában (32.9° É, 108.2° K: paleokoordináták: 27.3° É, 163.9° K), a Kuanchuanpu formációban (Kuanchuanpu Formation) találtak rá. Elsőként 2017-ben, J. Han, S. Conway Morris, Q. Ou, D. Shu, és H. Huang írta le a fajt, a Nature magazinban.

A Saccorhytus elnevezés a latin "saccus", azaz "zsák" és az ókori görög "ῥύτις" (rhytis), azaz "ránc" szavakból ered, utalva a parányi, alig maximum 1,3 milliméteres lény alakjára, a "coronarius" pedig szintén latin eredetű, jelentése "korona".

Anatómiája

A Saccorhytus kétoldali szimmetriájú élőlény (Bilateria) volt, mely tulajdonsága, amennyiben valóban őse a feltételezett leszármazott csoportoknak, mindenképpen tovább öröklődött s mind a mai napig fennmaradt.

Testét vékony, hajlékony bőr borította, morfológiáját tekintve redőzött, zsákszerű volt és mindössze egyetlen, a méreteihez képest óriási testnyílással, "szájjal" rendelkezett, melyen valószínűleg (végbélnyílás híján), a székletürítést is végezhette. A tudósok szerint kezdetleges izomzattal is rendelkezett, így bizonyos mértékű összehúzódásokra is képes volt, ami által tekeregve haladhatott előre a tengerfenék homokjában.

A Saccorhytus coronarius kinézete és elhelyezkedése a törzsfán

A Saccorhytus coronarius kinézete és elhelyezkedése a törzsfán (Forrás: Nature)

A testén 8, csonka kúp alakú radiális (sugár irányú) redővel, úgynevezett testkúppal rendelkezett, melyek nyílásokat zártak és nyitottak. Szerepük vitatott, de valószínűsíthető, hogy valamiféle szűrő, esetleg légző szereppel bírhattak, mint ahogy például a mai halak kopoltyúi is. Mindezek mellett, további kétcsoportnyi kicsiny, apró pólussal is rendelkezett, melyek közül az egyik csoport a testkúpokkal párhuzamosan, körbe, míg a másik lineáris (hosszanti) irányba, a háti és hasi oldalon, több sorban futott. Az utóbbi, hasi oldali pólusok, sörték beágyazódására szolgálhattak, melyekkel az állat talán a környezetét érzékelhette tapintás útján, továbbá a helyváltoztatásban is lehetett szerepük. A kúpok menti nyílásoknak valami féle szenzoros szerepet tulajdonítanak a kutatók, de az is meglehet, hogy talán ezen nyílásokon keresztül választott ki nyálkát, vagy ivarsejteket. Testének középső régiójában, csoportokban, tüskék álltak ki, talán védekező szerepet töltve be.

Mivel az újszájúak egy szájnyílással kezdőd és egy végbélnyílással végződő, összefüggő emésztőrendszerre rendelkeznek, a Saccorhytusnál az ürítőnyílás hiányát okozhatta másodlagos elvesztés (visszafejlődés) is, de erre a paleontológusok nem találtak egyértelmű bizonyítékot. Arra is nagy esély van emellett, hogy azért hiányzik egy egyértelmű végbélnyílás ezen állatoknál, mert az őseiktől egyszerűen nem örököltek ilyesmit, s az csak a későbbiekben alakult ki a leszármazott csoportoknál.

A Saccorhytus életmódja

A Saccorhytus bentikus (tengerfenéken élő) életmódot folytathatott, az egykori meiofauna részeként. Ennek is lehet köszönhető, hogy nem volt egyszerű a tudósoknak a mikrofosszíliáikhoz való hozzájutás, melyhez közel 3 tonnányi mészkövet kellett átvizsgálniuk és megtalálni benne az alig 1 milliméteres és csakis mikroszkóp alatt azonosítható maradványaikat.

Saccorhytus coronariusok

Saccorhytus coronariusok, alul fosszíliája és kinagyított rekonstrukciója

A Saccorhytusok nagy valószínűséggel a finom, tengeraljzati homokszemcsék között mozoghattak, majd kibújva közülük, a szájukat kitátva, aztán a testkúpjaikon kipréselve, a vizet szűrve táplálkozhattak, így tartva fenn magukat.

2017. február