Randi tippek az Ikrek meghódításához


Meglehet, hogy egy kissé nehézkesen indul az első randi az Ikrekkel, de aggodalomra semmi ok, ugyanis, ahogy az Ikrek egyre inkább kezd feloldódni a beszélgetés során, egyre több és több érdeklődést mutat leendő párja iránt is, ami igencsak bíztató jel. Eme jegy szülöttei főként olyan emberekbe képesek beleszeretni, akik képesek felkelteni és főleg, fenntartani kíváncsiságukat, és akik intelligenciájukkal képesek tartósan lekötni figyelmüket. A szerelem terén az Ikrek főként érzelmi stabilitást és védelmet keres, ezért csakis az intellektuálisan fejlett partner iránt képes rajongani. Az Ikrek szíve is ennek megfelelően egy egyenletes, általában inkább lassúnak mondható tempóban nyílik csak meg a leendő partner előtt.

Az Ikrek csillagjegy alatt születettek szeretnek sokat beszélgetni, vagy más módon kommunikálni, ennek megfelelően, lételemük a folyamatos párbeszéd egy kapcsolat során is, valamint igencsak szeretnek utazni, valamint más emberekkel és kultúrákkal ismerkedni, így, egy-egy ilyen témával, biztosan hosszasan el lehet bűvölni őket. Mivel az Ikrek uralkodó bolygója a Merkúr, ezért lételemük a verbalitás, valamint a kíváncsiságuk is kimeríthetetlen, s így szinte folyamatosan újabb és újabb ismeretekre vágynak.

Ismerkedési tanácsok:

Mivel az első benyomás kulcsfontosságú az Ikrek számára, ezért igyekezzük neki elsőre is mindjárt a legjobb oldalunkat mutatni, megteremtve ezzel az alapvető szimpátiát a továbbiakhoz. Mivel, ahogy az már említésre került, az Ikrek nagyon szeret beszélni, a legjobb taktika talán az, ha hagyjuk kibeszélni magát, s megvárjuk, amíg ő kezd el egyre több kérdést feltenni nekünk, érdeklődni irántuk, s csak akkor lendülünk bele mi is a beszélgetésbe. A legfontosabb pedig, hogy, mivel az Ikrek ki nem állhatja az agresszív embereket, az arroganciának még csak a halvány jelét se mutassuk neki, mert akkor azonnal menekülőre fogja, s finoman szólva is igyekszik majd mielőbb lekoppintani minket.