Paradicsomos káposzta

A paradicsomos káposzta elkészítésének számtalan módja ismert. Van, aki a sűrű, édes, szinte mártás állagúra esküszik, van, akinek a tipikus menzai káposzta a szíve csücske. Nálunk ez az étel inkább egy egytálételre, egy igencsak tartalmas, ízekben gazdag levesre emlékeztet.

Paradicsomos káposzta

Paradicsomos káposzta

Hozzávalók:

1 fej káposzta (vagy 1 kg savanyú káposzta)

Fél kiló sertés hús (minél zsírosabb a hús, annál testesebb a leves)

30 dkg sertésoldalas

1 marék rizs

2 tojás

1 liter paradicsomlé

1-2 fej vöröshagyma

Liszt

Zsír

Babérlevél

Só, őrölt bors, pirospaprika

Elkészítése:

Egy 10 literes fazekat töltsünk meg vízzel kb. az egyharmadáig, majd kezdjük el melegíteni. Ezt követően öntsük bele a paradicsomlé kétharmadát és tegyük bele a csontonként darabolt oldalast, 4 babérlevelet és sózzuk ízlés szerint. Vágjuk kockára a vöröshagymát, majd szórjuk szintén a lébe. Következő lépésként egy nagy, éles késsel (vagy erre való káposztaszelővel) vágjuk minél vékonyabb csíkokra a káposztát, természetesen a torzsa előzetes eltávolításával. A felszelt káposztát tegyük egy nagy vájlingba, majd alapos sózás után öntsük le forró vízzel, ettől a káposzta könnyebben emészthetővé válik. Ha savanyú káposztával csináljuk, nem kell forrázni és sózni, csak többször jól átmosni, enyhítve savanyúságát.

Amíg a káposzta ázik, előkészítjük a gombócokat. Ha a húst egészben vásároltuk meg, daráljuk le, adjunk hozzá 2 tojást, egy marék rizst (vagy kicsit többet, ha inkább keményebben szeretjük a gombócokat) sót, borsot, pirospaprikát, majd az egészen dolgozzuk össze és formáljunk belőle gombócokat.

Paradicsomos káposzta fazékban

Paradicsomos káposzta fazékban

Szűrjük le a káposztát és tegyük a fazékba az oldalasok fölé, keverés nélkül, ez után helyezzük a káposztaágyra a gombócokat is.

Főzzük a paradicsomos káposztát fedő alatt 1 órán keresztül.

Az 1 óra leteltével készítsünk rántást, körül-belül 4 evőkanál lisztből, bő zsiradékkal. Amikor a liszt elkezd pirulni, tegyünk hozzá némi pirospaprikát, öntsük fel a maradék paradicsomlével, majd adjuk hozzá a káposztához, s főzzük még negyed órán keresztül.

Tipp:

Készíthetjük az ételt fele savanyú fele nyers káposztából, így még ízesebb lesz.

Jó étvágyat kívánunk!

Varga Ferencné Faggyas Katalin

2014. július