Paraceratherium

A Paraceratherium (korábban Aceratherium, Thaumastotherium, Indricotherium vagy Baluchitherium) az állatok (Animalia) országába, a valódi szövetes állatok (Eumetazoa) alországába, a kétoldali szimmetriájúak (Bilateria) alországágába, az újszájúak (Deuterostomia) főtörzsébe, a gerinchúrosok (Chordata) törzsébe, a gerincesek (Vertebrata) altörzsébe, az állkapcsosok (Gnathostomata) altörzságába, a négylábúak (Tetrapoda) főosztályába, a magzatburkosok (Amniota) csoportjába, az emlősök (Mammalia) osztályába, az elevenszülők (Theria) alosztályába, a méhlepényesek (Placentalia) alosztályágába, a laurasiatheriák öregrendjébe, a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjébe, az orrszarvú-szerű páratlan ujjú patások (Rhinocerotoidea) öregcsaládjába, a Hyracodontidae-k családjába, az Indricotheriinae-k alcsaládjába tartozó nem, melybe jelenleg 5 fajt sorolnak: P. bugtiense (Pilgrim, 1908), P. transouralicum (Pavlova, 1922), P. zhajremensis (Osborn, 1923), P. prohorovi (Borissiak, 1939) és P. orgosensis (Chiu, 1973).

Paraceratherium a kicsinyével - rekonstrukció

Paraceratherium a kicsinyével - rekonstrukció

A Paraceratheriumok, a maguk ~5,25-7,4 méteres marmagasságával, ~7-8,7 méteres hosszával és közel 20-22 tonnás (egyes források szerint 11 t) súlyával, eddigi ismereteink szerint, a valaha létezett, legnagyobb szárazföldi emlősök voltak, melyek 28,4-23,03 millió évvel ezelőtt, a Kainozoikum Oligocén korának, Katti korszakában éltek.

Felfedezésük és első leírásuk Sir Clive Forster-Cooper (1880. április 3 – 1947. augusztus 23.) angol paleontológus, a Cambridge-i Egyetem állattani múzeumának, valamint a Londoni Természettudományi Múzeum (Director of the Cambridge University Museum of Zoology and Natural History Museum) egykori igazgatójának nevéhez fűződik.

Típuspéldányát Pakisztánban ásták ki 1911-12-ben (bár egyes források szerint korábban, Guy Ellcock Pilgrim angol geológus, 1907-08-as, Beludzsisztán tartománybéli ásatásain talált leletek is eme nemzetséghez tartoznak - Aceratherium bugtiense), mely aztán 1913-ban, Thaumastotherium osbosni néven került leírásra.

A Paraceratheriumok anatómiája

A Paraceratherium méreteinek meghatározásában, az eddig talált, meglehetősen hiányos leletei alapján, jelenleg is nagy viták folynak. Az első ez irányú becslések igencsak túloztak, 30 tonnát (66 000 font) is meghaladó súlyt jósolva az állatnak, melyet mára már a legtöbb kutató 15-22, sőt egyesek „csupán csak” 11 tonnára tesznek. A ma leginkább elfogadott méretek jórészt a P. transouralicum faj leletein alapulnak, mivel e csoport esetében került elő a legteljesebb csontváz. A maximális testhosszt, melyet a koponya, a fogak és a végtagcsontok, paramétereire alapoznak, Granger és Gregory 1936-ban 8,7 (28,5 láb) méterre, majd Vera Gromova 1959-ben, 7,4 méterre (24,3 láb) tette. Granger és Gregory a marmagasságára 5,25 (17,2 láb) méteres becslést adott. Gregory S. Paul 1997-ben ugyanezen paramétert csupán 4,8 méternek (16 láb) adta meg. A nyak legnagyobb méretét Michael P. Taylor és Mathew J. Wedel, 2013-ban, 2-2,5 m (6,6-8,2 láb) hosszúnak határozták meg.

Egy mai orrszarvú és a Paraceratherium csontváza

Egy mai orrszarvú és a Paraceratherium csontváza

Teljes gerincoszlopot bordákkal eddig még nem tártak fel, továbbá a farok maradványai is teljes egészében hiányoznak, mindennek ellenére, az állat kinézete ma már egész jól rekonstruálható.

A Paraceratherium feje robosztus volt, a nyaka jóvalta szélesebb, mint a ma ismert orrszarvúaké, vaskos izmokkal és erős ínszalagokkal, hogy megtartsa a súlyos fejet.

Paraceratherium transouralicum koponyája - AMNH 18650

Paraceratherium transouralicum koponyája - AMNH 18650

Az eddig előkerült, legnagyobb Paraceratherium koponya (AMNH 18650 lelet) ugyanis, mintegy 1,3 méter (4,3 láb) hosszú, még járomcsontjánál szélessége elérte a 61 centimétert (24 inch), bizonyítva ezzel, hogy az állat feje valóban hatalmas lehetett.

A nyak és a gerincoszlop csigolyái is rendkívül szélesek és nagyok voltak, erős zygapophysis-ekkel (számfeletti ízületi nyúlvány), nagy tapadási felületet biztosítva a tekintélyes méretű izmoknak és inaknak. Az utolsó háti csigolya összenőtt a keresztcsonttal, erősítve a medence szerkezetét, ahogy az a mai, modern orrszarvúak esetében is megfigyelhető. Néhol, a Paraceratherium csontjai üregesek voltak, ahogy az a korábban élt, szintén nagytestű, szauropoda dinoszauruszoknál is tetten érhető, némelyest csökkentve ezzel a csontváz tekintélyes súlyát.

A végtagjai szintén robosztus felépítésűek voltak, némely feltárt végtagcsont az 50 cm-es hosszt is elérte, a combcsont hossza pedig a kifejlett példányok esetében a 1,5 métert (4,9 láb) is meghaladhatta. Az elülső végtagok 3 ujjal rendelkeztek.

A Paraceratheriumok kültakaróját illetően nem állnak rendelkezésre leletek, például bőrlenyomatok, így csak a ma élő vastagbőrűek bőréből következtethetünk a kinézetére, mely így az elefántokéhoz, vagy orrszarvúakéhoz lehetett hasonlatos, azaz vastag, ugyanakkor szőrtelen és csupasz.

A Paraceratherium, és néhány nagytestű, mára már kihalt emlős

A Paraceratherium, és néhány nagytestű, mára már kihalt emlős, a második képen az Afrikai elefánt, továbbá a Spinosaurus, valamint az ember méretének összehasonlítása.

Rendkívüli méreteit tekintve, a Paraceratheriumok méltán képviselik, az eddig feltárt leletek alapján, a valaha élt legnagyobb szárazföldi emlős címet.

A Paraceratheriumok életmódja

A Paraceratheriumok növényevő állatok voltak, melyek kisebb csoportokban, nagy területeket vándorolhattak be élelem után kutatva.

Paraceratherium - Zdeněk Burian

Paraceratheriumok Zdeněk Burian cseh festőművész és könyvillusztrátor egy illusztrációján

Egyes tudósok szerint, akárcsak a mai nagy emlősök, valószínűleg éjjel voltak aktívabbak, míg nappal, a nagy melegben, inkább az árnyékban pihentek, vagy egy közeli vízparton dagonyázva hűtötték magukat.

Óriási testméretüknek köszönhetően, kifejlett korukban, nemigen akadhatott már ellenségük, ugyanakkor kicsinyeik már sebezhetőbbek lehettek, s a felnőttek védelmezésére szorultak.

Paraceratheriumok grafika

Paraceratheriumok (grafika)

Egyes fosszíliákon talált fognyomok alapján úgy tűnik, hogy azért előfordult, hogy egy-egy óriásragadozó, mint amilyen a közel 11 méteres Crocodylus bugtiensis is volt, megkísérelt, s olykor sikeresen el is ejtett egy Paraceratheriumot, ám ez minden bizonnyal, nem volt gyakori.

Eme óriások vemhességi ideje több évig is tarthatott, melynek végén általában egyetlen borjút hozott az anyaállat a világra. A Paraceratheriumok ugyanakkor magas kort is megérhettek, így akár 70-80 évig is taposhatták a végtelen pusztákat.

Lelőhelyeik

Paraceratherium fosszíliák gyakorlatilag az egész eurázsiai kontingensen fellelhetőek (bár nem túl gyakoriak).

Paraceratherium lelőhelyek

A Paraceratherium eddigi lelőhelyei

Találtak már példányokat a mai Kína, Mongólia, India, Pakisztán, Kazahsztán, Grúzia, Törökország, Románia, Bulgária, valamint a volt Jugoszlávia területén is, így minden bizonnyal valaha igen nagy területen voltak elterjedtek.

Kihalásuk

Eme óriási növényevők kihalásához feltehetőleg több tényező együttes hatása vezethetett. Ilyenek az éghajlatváltozás, az alacsony reprodukciós ráta (hosszú vemhességi idő, kisszámú utód), valamint az olyan, nálánál sikeresebb, szintén nagytestű növényevők Afrikából való átterjedése, mint a Gomphotheriidae-k (kihalt elefántféle). Ezen invazív állatok ugyanis, akárcsak a mai elefántok, jelentős környezet-átalakító tevékenységük révén, az erdősebb, buja növényzetben bővelkedő területeket, minden bizonnyal, a vegetációt, s így a Paraceratherium táplálékát, meggyérítve, füves szavannákká változtatták, s a táplálék szűkére érzékenyen reagálhatott az amúgy sem jelentős számú Paraceratherium populáció.

Hyaenaelurusokkal viaskodó Paraceratherium éjszaka

Hyaenaelurusokkal viaskodó Paraceratherium éjszaka

Tovább tizedelhette az amúgy sem szapora állományt, borjainak elragadásával, az újonnan megjelenő és igencsak sikeres nagyragadozók jelenléte is, mint amilyen a Hyaenaelurus, vagy az Amphicyon nem képviselői voltak.

A Paraceratherium nembe jelenleg az alábbi öt faj sorolható, bár némelyikük külön fajba tartozása egyelőre vitatott:

2015. március