Szűz - október havi szerelmi horoszkóp

Pár nélkülieknek:

Amennyiben Ön jelenleg egyedülállóként éli életét, októberben bizony meg kell dolgozni egy kívánatos randevúért, bár ez inkább az otthonába való bezárkózás és lustaság miatt alakulhat nehezen, hiszen bájos és kellemes személyiségével, ha már eljut a randiig, nagy valószínűséggel sikerre számíthat! Ezért hát mindenképpen érdemes erőt vennie magán, és az otthon szöszölés helyett végre kimozdulni, és ismerkedni – akár egy kellemes kis őszi kirándulás keretében is. Ne feledje, mindez persze nem garancia, viszont nagyban megnöveli a siker esélyét! Különösen a hónap első felében lehet nehéz a kimozdulás (ez akár még az időjárással is összefüggésben lehet), a hónap végéhez közeledve viszont egyre kevésbé kell majd unszolnia magát. Ha pedig végre sikerül összehozni a várva várt randevút, ne adja be könnyen a derekát, inkább tesztelje kicsit a másik szándékának a komolyságát!

Párkapcsolatban élőknek:

Amennyiben Ön egy párkapcsolatban élő Szűz, októberben érdemes kissé átgondolni párkapcsolati dolgait, s megpróbálnia kedvességgel és szeretettel közeledni párjához, javítani a kettejük közti kommunikációt. Erre talán az elmúlt megterhelő időszak kihívásai szolgálhatnak magyarázatul, hiszen a szűz jegy szülöttei néha különösen hajlamosak elveszni a részletekben. Ha ez sikerül (mármint a párjához való gyengédebb közeledés), várható jó néhány gyengéd, vagy éppen vad éjszaka. Legyen azonban türelmes, s ne hagyja, hogy mások butaságai illetve munka vagy üzleti ügyek kilendítsék egyensúlyából. Különösen figyeljen oda arra, amikor párja kifejezésre igyekszik juttatni érzéseit, előfordulhat, hogy ebben némi bátorításra és támogatásra lesz szüksége – ellenkező esetben akár csúnyán meg is sértődhet. Beszéljék át közösen a dolgokat, együtt sokkal könnyebben találhatnak megoldást az élet kisebb és nagyobb kihívásaira egyaránt.