Horoszkóp 2014 - Nyilas

A Nyilas szülött 2014-ben anyagi nehézségek egész sorával, rizikós, kiszámíthatatlan, meggondolatlan ügyletekkel színesíti majd az életét, miközben azon fáradozik, hogy stabilizálja pénzügyi helyzetét, pedig idén érdemes lenne megfontoltabbnak és kevésbé szeleburdinak lennie, mert sokat tehet majd hosszútávú egzisztenciális biztonságáért. Legyen erős és gondolja át lépéseit kétszer is, még, ha sima ügynek is tűnik a dolog! Jó hír, hogy családi élete emellett megnyugtató és bensőséges lesz, így e téren nem kell konfliktusokra és meg nem értésre számítania, csakis szeretetre és szép pillanatokra.

Karrierje, szakmai előmenetele az év első felében kissé megtorpanhat, a tavasz végével azonban újra lendületet kaphat, mely egész év végéig kitart majd. Az idei év, az előre nem várt kiadások okozta pénzügyi krízisei is előnyösek lehetnek majd, hisz új lehetőségek és anyagi források felkutatására ösztönzik majd, melyekre, ha nem dönt elhamarkodottan, most nagy esélye van rálelni és biztosítani jövőjét.

2014-ben a Nyilas eddig soha nem tapasztalt mennyiségű és mértékű kalandok tömkelegére számíthat, csak győzze kapkodnia fejét a hatalmas kínálat után! Ha mostanában magányosnak, vagy szerencsétlennek érezte magát a szerelem terén, akkor mindezt nyugodtan elfeledheti, ugyanis idén nagy eséllyel megtalálja párját, akivel boldogan élhet, ha képes alkalmazkodni és tartósan megállapodni mellette. Azok a Nyilasok, akik tartós párkapcsolatban élnek, harmonikus évre számíthatnak, amikor is lesz idő és lehetőség bőségesen elmélyíteni a kapcsolatot és élvezni az együttlétek minden pillanatát!