Szűz - november havi szerelmi horoszkóp

Pár nélkülieknek:

A pár nélkül élő Szüzeknek novemberben negatív kihatással lehetnek a társkeresésre az önmagukkal való problémáik. Érdemes tehát egy kicsit befelé tekinteni, és először legbelül r endezni ezeket a dolgokat, így utána sokkal kiegyensúlyozottabban vághat neki az új kihívásoknak. Higgye el, a kisugárzása is sokkal vonzóbb lesz majd! Legyen egy kicsit nyitottabb, ne zárkózzon el a világtól, mondjon igent az izgalmasnak ígérkező meghívásokra, ahányszor csak alkalma adódik rá, s nem fogja megbánni! Mindazonáltal jobb, ha nem vesz mindent túl komolyan a legelején, nehogy megégesse magát – csak lazán és könnyedén, most ez a legtöbb, amit megtehet. A hónap végén kisebb pénzügyi nehézségekre számíthat, ezért megeshet, hogy úgy érzi majd, kevesebb lehetősége van kimozdulni, és ismerkedni – ilyenkor jusson eszébe, hogy nem kell feltétlenül sokat költenie az ilyesmire, hiszen akár egy jó kis őszi séta vagy kirándulás is új embereket sodorhat az életébe.

Párkapcsolatban élőknek:

Amennyiben a Szűz jelenleg párkapcsolatban él, megeshet, hogy elveszti ösztönös bizalmát a párjában. Ezzel együtt viszont most a szokásosnál is jobban vágyhat arra, hogy biztonságban érezze magát mellette. Azonban jobb, ha emiatt nem bonyolítja túl a dolgokat, inkább beszéljék meg nyíltan a dolgok okait, majd vegyenek egy jó forró fürdőt és mélyedjenek el egy kicsit egymásban. Ez olyan jó lesz, hogy el sem fogja hinni! Sőt, a hónap során kissé ingadozó egészségére is pozitívan fog hatni. Ezzel kapcsolatban viszont előfordulhat, hogy a szokottnál kicsit több pihenésre lesz szüksége, és a hónap vége felé egyre inkább eluralkodik Önön a takaró alá bújós hangulat. Mindig tartsa észben: egy őszinte mosolynak is hihetetlen gyógyító ereje van.