Milliárdokat nyerhetünk az Eurojackpot lottón!

2014 októberének első hetétől már Magyarországon is lehet szelvényt vásárolni az Eurojackpot nevű európai lottóhoz, így hazánkban is megnyílt az esély, hogy valaki egy csapásra milliárdos lehessen! Ezzel a bővüléssel már 17 országban érhető el a játék, így közel 270 millió ember tippelhet a főnyereményért.

Eurojackpot lottó

Egy Eurojackpot szelvény ára jelenleg egységesen 2 Euró, azaz valamivel több, mint 600 Forint, tehát majdnem háromszor annyi, mint egy ötös lottóé és a nagy számú tippelő miatt az esélyek is kisebbek, ugyanakkor mégis biztosan megéri játszani, a főnyeremény ugyanis egyáltalán nem mondható csekélynek, hiszen 10 millió és 90 millió Euró, azaz mai árfolyamon 3 és 27 milliárd Forint közötti!

A 2012-ben alapított Eurojackpot új szabályzata miatt azonban eme álomösszegek megnyeréséhez az esélyek is kisebbek lettek (bár megjegyzendő, hogy a főnyereményen kívül 11 további nyerési szint is van a lottón), mivel a főnyeremény elviteléhez most már 50 számból 5-öt, továbbá 10 számból (Euro-számok) még kettőt kell eltalálni, így tehát az eddig 1:59 millióhozról most 1:95 millióhozra változtak az esélyek.

Magyarországon azonban a felmérések szerint vajmi kevésbé érdekli az embereket eme csekély matematikai valószínűség, ugyanis olyannyira szeretünk lottózni, hogy a magyarok közel 40-45 százaléka szinte rendszeresen meg is teszi számait minden héten!

Eurojackpot lottósorsolás

Az Eurojackpot lottó sorsolására minden héten péntekenként kerül sor, így ekkor izgulhatunk, hogy a szelvényünkön láthatóak legyenek a nyerőszámok...

Eurojackpot lottósorsolás

Sok szerencsét kívánunk mindenkinek!

2014. október