Meghökkentő lyukak a Föld felszínén

Köztudott, hogy a Föld felszíne koránt sem egyenletes, hanem számos geológiai alakzattal tarkított, melyek időnként szemet gyönyörködtető, olykor pedig ijesztő, sőt egyenesen rémisztő formákat öltenek. Bolygónk egyik ilyen szélsőséges felszíni (néha mesterséges, például külszíni fejtésű bánya) képződményei közé tartoznak azok is, melyek egyenesen félelmetes mélységeket takarnak. Következzék most néhány igazán érdekes!

Meteor kráterek

Kétség kívül, hogy amióta a Föld felszíne kialakult, szüntelenül ki van téve a körülötte lévő világűrből érkező kisebb, nagyobb meteorok, üstökösök és kisbolygók becsapódásának. A becsapódó jövevények közül, amelyik eléri egész a felszínt, igen nagy sebességgel érkezik, így akár egy kis darabocska is méretéhez képest meglehetősen nagy krátert képes hagyni maga után.

Barringer-kráter

Meghökkentő lyukak a Föld felszínén

Barringer-kráter

A Barringer-kráter az USA-ban, Arizónában található a 66-os úttól délre. A hatalmas méretű mélyedést létrehozó meteorit körül-belül 30-50 ezer évvel ezelőtt csapódhatott a területre. A kráter 170 méter mély a fennsíkhoz képest, és ezen felül pereme 45 méter magasan gyűrődött fel. Átmérője 1,2 km. A becsapódó test feltehetőleg egy 22,5 m sugarú, és 300 ezer tonna súlyú vasmeteorit lehetet, mely hozzávetőlegesen 19 km/s sebességgel érhette el a felszínt.

Még a Berringer-kráter is csupán aprócska pötty a következőhöz képest!

Chicxulub-kráter

Meghökkentő lyukak a Föld felszínén

Chicxulub-kráter

Minden bizonnyal az egyik legnagyobb és leglátványosabb becsapódási terület a Földön a Chixulub-kráter, melynek nyomai a Yucatán-félszigeten és a jórészt általa is formált, környező tengeraljzaton egyaránt kirajzolódnak. Ezen ősi becsapódási kráter létrehozója egy 14 km átmérőjű aszteroida, melynek anyaga szenes kondrit volt, és 5 km/s-os sebességgel csapódhatott a Földnek, dél-keleti irányból, 65 millió évvel ezelőtt, 180 km átmérőjű krátert hagyva maga után a karbonátos-evaporitos selfen.

Többek között ez volt az a híres ütközési esemény, aminek kulcsszerepet tulajdonítanak a dinoszauruszok kipusztulásban is. A becsapódás az jelenlegi számítások alapján, 400 zettajoule (4*1023 joule) energiát szabadíthatott fel, ami 100 teratonna TNT felrobbanása keltette energiának felel meg.

A Pokol kapuja

Meghökkentő lyukak a Föld felszínén

A Pokol kapuja

Türkmenisztánban található egy igen furcsa képződmény, melyet végeredményben ember és természet "közösen alkotott". A történet 1971-ben kezdődött, amikor is a z akkori szovjet szakemberek egy földgázlelőhely feltárását kezdték meg a türkmenisztáni kis falu, Darvaza közelében a Karakum sivatagban. Az első néhány próbafúrás során egy kiterjedt barlangrendszerre bukkantak, mely egy baleset során rövidesen beomlott a fúró apparátus alatt. Mivel a tárnából erősen mérgező gázok és nagy mennyiségű földgáz kezdett kiszivárogni, úgy döntöttek az SZSZKSZ szakértői, hogy felgyújtják a 60 méter széles és 20 méter mély üreget, arra számítva, hogy néhány napon, esetleg egy-két héten belül elég a benne található gázmennyiség. Mindez nem így történt és idestova 41 éve megállás nélkül lángol a mélyedés, melyet a helybeliek az óta csak a pokol kapujaként emlegetnek. Ráadásul még most sem tudni, meddig ég még vajon ezen az űrből is látható örökmécses...

Meghökkentő lyukak a Föld felszínén

A Pokol kapuja

Amikor megnyílik a föld...

Egy geológiai mértékkel nézve jelentéktelen, azonban emberi szemmel és történetileg annál érdekesebb eset a következő. Egy guatemalai asszony, a 65 éves Inocenta Hernandez egy éjjel hatalmas robajra riadt fel ágyában, majd sietve kiszaladt házából, hogy megnézze mi történt, azonban, mivel semmi szokatlan nem észlelt a külvilágban, kisvártatva visszasietett otthonába. Ott is elkezdett alaposan körülnézni és legnagyobb meglepetésére egy több mint 10 méter mély, 1,5 méter átmérőjű lyukra bukkant közvetlenül az ágya alatt, s rádöbbent: egyszerűen megnyílt alatta a föld!

Meghökkentő lyukak a Föld felszínén

Amikor megnyílik a föld...

A jelenség oka az volt, hogy a háza alatt egy földalatti patak csordogált hosszú évek óta, és alaposan kimosta az ott található puha kőzeteket. Ennek következtében, a felső, keményebb kőzetréteg leszakadt a saját súlya alatt létrehozva ezzel a Hernandez asszony ágya alatti lyukat. Még szerencse, hogy a hölgynek az ijedtségen kívül semmi baja sem esett.

A Chand Baori-kút

Meghökkentő lyukak a Föld felszínén

A Chand Baori-kút

Az Indiában lévő Abhaneri nevű kicsiny faluban lapul egy egynlőre kevésbé ismert, különleges építmény, mely a múlt kor emberének kimagasló teljesítményét dícséri. Mivel a vidék az év nagy részében különösen száraz, a helyiek a 10. században létrehoztak a vízellátási problémák orvoslására egy hihetetlenül impozáns kutat, mely 30 méter mély, igazi remekmű és 3500 lépcsőből álló útvesztő vezet le az aljáig.

Meghökkentő lyukak a Föld felszínén

A Chand Baori-kút

Meghökkentő lyukak a Föld felszínén

A Chand Baori-kút

A Kola-félszigeti mélyfúrás

Meghökkentő lyukak a Föld felszínén

A Kola-félszigeti mélyfúrás

A Kola-félszigeten a szovjet kutatók több mint 20 éven át készítették elő mélyfúrásukat, melynek célja az volt, hogy mintákat gyűjthessenek a kéreg és a köpeny határáról. A kívánt mélység 15 km lett volna, ám egy kicsivel több, mint 12 km-en olyan nagynak bizonyult a forróság, hogy technikai problémák miatt nem mentek tudtak mélyebbre hatolni. Ettől függetlenül a lyuk, melyből a furatokat kiszedték a világ minden bizonnyal legmélyebb lyuka.

Kimberley gyémántbánya

Meghökkentő lyukak a Föld felszínén

Kimberley gyémántbánya

A Dél-Afrikában lévő, hatalmas méretű, külszíni fejtésű gyémánt bánya érdekessége, hogy a világ legnagyobb kizárólag emberi erővel ásott gödre. A munkások, csak puszta kezüket, ásóikat és csákányaikat használták bányászat közben, s volt, hogy ötvenezren is dolgoztak mélyítésén egyszerre. Mire megszűnt a bánya, 215 méteres mélységet és 463 méter szélességet ért el, működése alatt elképesztő mennyiségű, 22 millió tonna kőzetet termeltek ki, melyben viszonylag csekélynek mondható, 2 700 kg gyémántot találtak.

Végezetül, de nem utolsó sorban a világ 3 legnagyobb külszíni fejtésű bányája

Udachnaya pipe

Meghökkentő lyukak a Föld felszínén

Udachnaya pipe

A dobogós harmadik helyet Udachnaya pipe, egy Oroszországi külszíni fejtésű gyémánt bánya foglalja el, mely több mint 600 mély.

Chuquicamata

Meghökkentő lyukak a Föld felszínén

Chuquicamata

Chuquicamata, egy chilei rézbánya, mely 850 méter mély, így második a ranglistán.

Bingham Canyon Mine (más néven: Kennecott rézbánya)

Meghökkentő lyukak a Föld felszínén

Az Egyesült Államok (Salt Lake City, Utah) béli Bingham Canyon Mine a világ legnagyobb réz és egyben külszíni fejtésű bányája. Kolosszális méretű, 1, 2 kilométer mély, 4 km széles és közel 1900 hektáron (~7,7 km2) terül el. Ez az eddigi valaha ember alkotta legnagyobb gödör a világon.

2012. június