Meganeuropsis americana

A Meganeuropsis americana az állatok (Animalia) országába, a valódi szövetes állatok (Eumetazoa) alországába, a kétoldali szimmetriájúak (Bilateria) alországágába, az ősszájúak (Protostomia) csoportjába, a vedlő állatok (Ecdysozoa) főtörzsébe, az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsébe, a hatlábúak (Hexapoda) altörzsébe, a rovarok (Insecta) osztályába, az Odonatopterák öregrendjébe, a Meganisopterák rendjébe, a Meganeuridae -k családjába, a Meganeuropsisok nemzetségébe tartozó faj.

Meganeuropsis americana rekonstrukciója

A Meganeuropsis americana rekonstrukciója

A Meganeuropsis americana egy óriás szitakötő volt, mely hajdan Észak-Amerika területén, 290,1-279,5 millió évvel ezelőtt, a Kora perm Szakmari és Artyinszki korszakaiban élt. Első leletére, mely a "MCZ 4805" jelzést viseli, 1940-ben találtak rá Oklahomában (USA), Midco közelében (36,3° É, 97,3° NY: paleokoordináták: 1,7° É, 27,0° NY), Wellington formációban. A fajt 1947-ben F. M. Carpenter írta le. A Meganeuropsis americanának napjainkig összesen 3 fosszíliája került elő, s mind egymagában.

A Meganeuropsis americana anatómiája

A Meganeuropsis americana 4 szárnnyal rendelkező rovar volt, melyeket külön-külön is képes volt mozgatni, így amellett, hogy minden irányba tudott repülni, még kiváló manőverező is lehetett. Méretes szárnyaival és karcsú, kecses testével akár 32 kilométer per órás sebességre is képes volt, összetett szemeivel pedig 360 fokos látással bírt, így minden bizonnyal hatékony vadász hírében állhatott.

Kifejlett egyedeinek nagyobb szárnyai 30,5 centiméteresre is megnőhettek, így a legnagyobb egyedek szárnyfesztávolsága a 69 centimétert is elérhette.

A Meganeuropsis americana életmódja

A Meganeuropsis americana egykoron Észak-Amerika vízparti régiói felett járőrözött, várva, hogy lecsaphasson kisebb kétéltűekből, hüllőkből és rovarokból álló áldozataira. Eme ősi óriás szitakötők átváltozással fejlődtek.

A szaporodás során a párosodást és a peterakást követően a frissen kikelő lárvák a vízfenékre süllyedve, jellegzetes ragadozó állarcot öltve vadásztak, mely vízi életmód alatt kopoltyúval lélegeztek. Miután elérték a megfelelő méretet, bebábozódás nélkül alakultak át kifejlett rovarrá, majd a levegőbe emelkedve, s immáron légcsövekkel lélegezve, a vízfelszín felett és a közeli réteken vadásztak.

Eltűnésük oka többek között a légkör oxigéntartalmának csökkenése lehetett, hiszen eme ősrovarok azért is nőhettek egykoron ilyen nagyra, mert az akkori, közel 31%-os légköri oxigén lehetővé tette számukra a tracheákkal való lélegzésük mellett is a nagyobb testméretet.

2015. július