Vízöntő - március havi horoszkóp

A Vízöntő számára márciusban, kulcsfontosságú tényező lehet a munka terén a logisztika, különösen, ha önálló vállalkozással bír, s, bár anyagi fellendülést mutatnak most a csillagok, azok is csak akkor teljesülhetnek, ha kiemelt óvatossággal jár el a pénzügyek terén. Szerelmi életét tekintve ugyanakkor nagy fellendülésre lehet számítani az által, hogy újra megtalálja önmagát, és sikerül megfogalmazni álmait és vágyait!

Szakmai téren márciusban, az eredmények kifejezetten azon múlhatnak, hogy mennyire képes napról, napra, jól szervezni életét, s, hogy mennyire jól okoskodik a rendelkezésére álló, szellemi és anyagi erőforrások felhasználása terén. A legégetőbb, hogy mindenképpen készítsen, még, ha csak fejben is, egy nagyobb és egy kisebb, de részletesebb tervezetet. Az előbbi legfontosabb momentum az legyen, mi az, amit el szeretne érni a hónap végére, míg az utóbbi központi gondolatának a hogyant érdemes megjelölni és sorra venni azon szükséges lépéseket, melyek végül elvezethetnek a sikerhez. Sokan nem veszik számításba ugyanis, hogy a nagyobb eredmények eléréséhez vezető út során, mennyire fontosak az apró sikerek is, melyek aztán továbblendítik az embert a végső cél felé, s erőt adnak nap, mint nap a folytatáshoz. Ezek felismerésében segíthet sokat a napi terv, amely segítségével, nem csak az eredményeket, hanem az esetleges problémákat, vagy éppen, az út közben felmerülő, további lehetőségeket is jobban átláthatja majd. Az egészségi állapotát illetően, a március folyamán, szükségét érezheti egy megújulási folyamatnak, mely nem csak külső megjelenésében okozhat változásokat, hanem egy sporttevékenység, vagy éppen egy alakformáló, méregtelenítő kúra kapcsán is előtérbe kerülhet. Ha sikerül tartania a rendszerességet és következetességet benne, a hónap végére, nagy eredményeket érhet el!

Szerelmi élet

A jelenleg tartós párkapcsolatban élő Vízöntő, márciusban, nagy élményeket élhet át, melyek mentén, újra felfedezheti önmagát, felismerheti alapvető értékeit és igényeit, melyeket, ha sikerül jól kommunikálnia kedves irányába, amihez érdemes minden lehetséges eszközt felhasználnia, akkor romantikában gazdagnak és nem utolsó sorban, rendkívül élvezetesnek ígérkezik a tavasz első hónapja. A céltudatosság és határozottság ráadásul, csak még vonzóbbá és ellenállhatatlanabbá teheti kedvese számára!

A jelenleg pár nélkül élő Vízöntő, márciusban, igencsak határozottan haladhat szerelmi céljai elérése felé, aminek, érthető módon, hamar meglehetnek az eredményei. Ha sikerül teljes egészében letisztázni magában, mit is akar valójában, most egyszerűen, mindent megszerezhet, amit csak megkíván, de vigyázzon! Ez hatalmas fegyver az ön kezében, így ne legyen könnyelmű, különösen a flörtölgetés terén, mert akkor könnyen bajba is kerülhet! Csak akkor használja a varázspálcáját, ha kristálytiszta a célpont!

A Vízöntő márciusi szerelmi életéről bővebben itt: Vízöntő március havi szerelmi horoszkóp