Szűz - március havi horoszkóp

A március a Szűz számára a munka vagy tanulás szempontjából egy igen termékeny hónapnak ígérkezik az által, hogy új üzleti partnereket talál elképzeléseihez, akikkel, a különbözőségek ellenére, vagy éppen, pont ezeknek köszönhetően, nagyon eredményes lehet a közös munka, továbbá az is lehetséges, hogy most szakmailag is egy teljesen új területre téved, ahol hamar kamatoztatni tudja majd képességeit. Szerelmi téren boldog pillanatok tömkelegére lehet számítania, amelyek megélése azonban nagyban múlhat most önbecsülésén, valamint azon, hogy néha hajlandó-e félretenni gyakran túlzóan kritikus szemléletét.

Márciusban a munka terén nagy áttörésre és eredményekre lehet számítani e jegy esetében, az által, hogy most szakmailag, számos új és egyben, igencsak termékeny kapcsolatot építhet ki. Megismerkedhet néhány új befektetési, fejlődési lehetőséggel, valamint most olyan, hosszútávon is együttműködni képes partnerekre is szert tehet, akikkel kölcsönösen támogathatják egymás törekvéseit. Mindez rendkívül inspirálóan hathat a Szűzre, még akkor is, ha az új profil homlokegyenest ellentétes eddigi elgondolásaival, módszereivel. A világ folyamatosan változik, s így nekünk is szüntelenül alkalmazkodni kell az új körülményekhez. Pénzügyeit illetően, a helyzet megkövetelheti, hogy alaposan számot vessen az elmúlt időszakkal, s ezzel felmérje, milyen források is állnak pontosan a rendelkezésére terveihez. Ha szükséges, most érdemes kipótolni, ha nem túl sok hiányzik valamihez, viszont nagyobb kölcsön, vagy hitel felvételébe nem érdemes gondolkodnia, mert úgy már lehet, hogy hosszútávon sem éri meg a dolog. Az egészségét illetően, érdemes lenne kicsit többet mozognia, esetleg változatosabbá tennie étkezését, hogy szervezete minden segítséget megkapjon eme változó, tavaszi hónapban is ahhoz, hogy egészséges és energiával teli maradhasson.

Szerelmi élet

A tartós kapcsolatban élő Szűz rendkívül érzelemgazdag és romantikus pillanatokkal teli időszakra számíthat, s annál igazabb lesz ez most, minél frissebb kapcsolatban él jelenlegi kedvesével. Ezt a képet ugyanakkor nagyban befolyásolhatja az, mennyire képes visszafogni szüntelenül analizáló, gyakorta túlságosan is kritikus jellemét, amivel néha az őrületbe kergetheti szíve választottját. Hagyja el a berögzül, kellemetlen szokásait, kedves Szűz, s koncentráljon csakis arra, ami szép, ami jó szerelmében, kapcsolatukban, s akkor nem vet majd gátat semmi, márciusi boldogságuk minél szélesebb kiteljesedésének. Törekedjen erre, kedves Szűz!

A jelenleg egyedülálló Szűz márciusban jó esélyekkel indulhat a párkeresésnek, ahhoz azonban, hogy rá is találjon az igaz szerelem, két dologgal is meg kelhet küzdeni, ez pedig az időhiány és természetesen, kritikus jelleme. Az előbbi leküzdése csak elhatározás, s némi szervezés kérdése, míg az utóbbihoz már komolyabban erőt kellhet vennie magán, ugyanis, rendkívül dominálhat e hónap során önben az, hogy egyszerűen úgy érzi, nincs a környezetében olyan, aki, különösen mentálisan, megütné azt a szintet, hogy képes annyira megmozgatni a fantáziáját, hogy hosszútávon is lekötné figyelmét annyira, hogy beleszerelmesedhessen. Ez bizony kemény dió, kedves Szűz, s talán meglehet, célravezetőbb is most várnia a holnapi túzokra, mint elfogadni egy ma verebet!

A Szűz márciusi szerelmi életéről bővebben itt: Szűz március havi szerelmi horoszkóp