Ikrek - március havi horoszkóp

A március az Ikrek számára rendkívül kedvezően alakulhat, tele lehet pozitív, a jövőbe mutató gondolatokkal, ami ideális körülményeket teremthet a fejlődéshez, vagy éppen az újrakezdéshez, foglalkozzon bármivel is! Szerelmi téren is a formabontás lehet most a jellemző, az azonban, hogy mindez hova vezet, már kérdéses.

Az Ikrek nagy reményekkel telve lendülhet bele a márciusba, s meg is van rá minden oka, hogy bizakodó legyen. E hónap során nagy eséllyel keveredhetnek a személyes érzelmek a munkával, amit semmiképpen sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez egyrészről jó, hiszen, amennyiben megbecsülés és elismerés, de legalábbis igazságosság övezi ténykedését, valósággal szárnyakat kaphat ettől, ha azonban éppen ellenkezőleg, inkorrekt hozzáállást tapasztal önmagával, vagy másokkal szemben, hamar szót emelhet mindez ellen, ami már nem triviális, hogy milyen hatással lesz majd karrierjére. Ha végkép nem bír kialkudni erkölcsileg a helyzettel, ne habozzon, inkább álljon tovább, mintsem később aztán teljesen belebetegedjen mindebbe. Ha így fogja fel a dolgokat, most a jó ügy melletti kiállásáért az élet nagyon megjutalmazhatja, s ennek megfelelően, mire véget ér a tavasz első hónapja, sokkal, de sokkal jobban fog majd állni, mint amikor elkezdődött! Az egészségét illetően, igyekezzen ne túlhajszolni, vagy stresszelni magát az anyagi javakért, mert az most nagyon furcsa és kellemetlen tünetek formájában manifesztálódhat, ha ne vigyáz. Természetesen, igyekezzen ne elhanyagolni ugyanígy a családi kapcsolatait sem, mert van, amit nem lehet pótolni, ha az ember egyszer elveszíti. Vegye ezt komolyan, kedves Ikrek!

Szerelmi élet

A jelenleg tartós kapcsolatban élő Ikrek szerelmi életében a március folyamán a szexualitás kerülhet előtérbe. E hónap során igencsak kísérletező kedvében lehet, s ez egy remek lehetőség arra, hogy a testiség terén gazdagítsák repertoárjukat párjával, ugyanakkor, fel is boríthatja a már jól kialakult, önök közötti harmóniát, ám kockázat nélkül nincs nyereség, s az is biztos, hogy néha jól jön egy kis izgalom. Kockáztasson és nyerjen!

A jelenleg szingli Ikrek sem lehet rest e hónap során nagyot kockáztatni, hogy elérje azt, amit akar, s erre most meg is van minden esélye! Arra azonban vigyázzon, hogy ne akarjon azért túlságosan megfelelni, elcsábítani kívánt partnere minden igényének, mert, ha túlzásba esik most, annak később jöhetnek ki a káros hatásai. Újítson úgy, hogy közben maradjon is önmaga! S, hogy ezt hogy csinálja pontosan? Nos, azt már önnek kell kitalálnia, kedves szerelmes Ikrek!

Az Ikrek márciusi szerelmi életéről bővebben itt: Ikrek március havi szerelmi horoszkóp