Kos szerelmi horoszkóp 2014

Pár nélkülieknek:

Az év első kétharmada rendkívül parázs szerelmi krízisekbe sodor majd a Mars befolyása miatt, ugyanakkor mindez nem csak felkavaróan hat, hanem számos lehetőséget is rejt magába egy teljesen új és igencsak ígéretes, tartós kapcsolat felé. Eme időszak a csak flörtölni szerető, vadóc szingli kosoknak is igazi édenkertnek bizonyul majd, amikor is kedvükre válogathatnak a jobbnál-jobbnak ígérkező partik között. Augusztustól, a Mars aztán továbbáll, így egy nyugodtabb, higgadtabb időszak veheti kezdetét, melynek keretében, ha sikerült párra lelnünk a kavarodásban, akkor most elmélyíthetjük, s szenvedélyessé tehetjük kapcsolatunkat, ha nem, akkor kipihenhetjük a korábbi csábítások fárasztó vonzatait.

Párkapcsolatban élőknek:

Az éve eleje, a marsi befolyás miatt, meglehetősen érzelem dúsan, ugyanakkor vitákkal tarkítottan indul és valószínűleg ez a feszültség egészen nyár közepéig ki is tart, így érdemes felkészülnünk a harcokra, ha meg akarjuk tartani jelenlegi kapcsolatunkat. Érdemes azonban mindössze csak türelmet, kedvességet és szeretetet bevetni fegyverként, mert az erőszakos és "csak azért is" hozzáállás most nem hozhat kedvező eredményt. Legyünk kitartóak, mert augusztustól kezdődően e viszontagságos időszak véget ér, s egy teljes új, minden eddiginél érzelmekben és szexuális impulzusokban gazdag időszak veszi kezdetét, melynek folytán igencsak felértékelődhet kapcsoltunk kedvesünkkel.