hirdetés

Szűz karrier és pénz horoszkóp 2018

hirdetés

A Szűz végre learathatja munkája gyümölcsét 2018-ban, feltéve, ha előzőleg is igyekezett képességei legjavát nyújtani, és eztán sem éri be kevesebbel. A céltudatosság és tudatosság két alappillér lehet a karrierje továbbfejlesztésében, de egyben kiemelkedően fontos lehet, hogy képes legyen mérlegelni, hol kell meghúznia a határt a hivatás és a magánélet között. Hosszú távon ugyanis fenntarthatatlan, ha akár az egyik, akár a másik a kelleténél nagyobb figyelmet kap. Érdemes lehet ügyelnie arra is, hogy ne tegyen olyan szívességeket, amelyeket mások nem szükségből, hanem mindössze segítőkészségét kihasználva kérik, és ne röstelljen nemet mondani, ha úgy érzi, a szívességeket nem tudná anélkül teljesíteni, hogy túlzottan kimerülne.

hirdetés

Szerencsére igen jó pénzügyi kilátásai vannak ebben az évben a Szűz csillagjegy szülöttének, hiszen amennyiben tudatosan megfogalmazza igényeit, úgy a szórakozásra, kikapcsolódásra is költhet, és sikerülhet biztos, kiszámítható anyagi körülményeket megalapoznia. A befektetésekkel kapcsolatosan fontos a körültekintő szemléletmód, mert előfordulhat, hogy valami igazán kecsegtetőnek tűnik ugyan, de valójában csekély haszonnal és sok bajlódással jár, esetleg egyenesen veszteséget hoz a fejére. Megfelelő utánajárással ellenben pozitív lehetőségeket találhat a befektetéseket illetően is.