Bika - január havi horoszkóp

A január, a Bika számára kissé kaotikusan indulhat, de amin a legnehezebb lesz-e hónap folyamán eligazodnia, az a körülötte lévő emberek lesznek. Ami a szerelmi életét illeti, ott kifejezetten egy jövőbe mutató, nyugodt és meghitt időszakra számíthat.

Bár a Bika nagy lendülettel vághatja bele magát a januárba, s számos elképzelése eleinte igen jól is haladhat, útja azonban, a hónap végéhez közeledve, egyre nehézkesebbé, eredmények tekintetében pedig mindinkább kiszámíthatatlanná válhat, annak ellenére, hogy kitartása nem csökken. Ennek oka főként az lehet, hogy az önt körülvevők közül némelyek igencsak törtetőek lehetnek és sokan, afféle passzív-agresszív módon igyekezhetnek érvényesülni, ami viszont önnek kifejezetten derogál, hisz alapszemélyisége mindennemű agressziót elutasít. Ne szégyellje, ha néha visszavonulót kell fújni, hogy újra biztonságos, hazai pályán játszhasson. Jobb a nyugodt légkör és a lassú, de biztos fejlődés, mint a hirtelen jött siker, ami ugyan hamar felemel, de ugyanolyan hamar a mélybe is taszíthat. Az egészségét illetően, kissé meghűlhet olykor a hónap során, de különösen a torka lehet érzékeny. Igyekezzen kerülni a hideg italok fogyasztását, s egy kis gyümölcskúrával, de legalábbis annak megnövekedett és főleg rendszeres fogyasztásával nagyban csökkentheti az alkalmi megbetegedések kockázatát. Egy kis önmagára való odafigyelés most sokat jelenthet e téren!

Szerelmi élet

A jelenleg tartós kapcsolatban élő Bika a szerelmi életében az egyszerűségre és a tisztán megélt pillanatokra koncentrál. Ennek megfelelően, kifejezetten frusztrálhatják a mélyre szántó gondolatok, vagy a bonyolult érzelmek és meg kell jegyezni, hogy jogosan, hisz nincs is jobb, mint amikor két ember egyszerűen csak szereti egymást, s jókat beszélgetnek, nevetnek és szerelmeskednek együtt. Lehet, hogy közhely, de ettől még igaz. Miért kéne mindig mindent túlbonyolítani?

A jelenleg egyedülálló Bika januárban sokat fejlődhet, erősödhet érzelmileg, aminek következtében, egyre határozottabb elképzelése van arról, milyen kapcsolatban is érezné magát hosszútávon igazán boldognak. Mivel a párkeresésben is most igencsak erre reflektál, kifejezetten nehezen akadhat fenn a szűrőjén olyas valaki, aki megfelel minőségi elvárásainak, ha azonban ez megtörténik, akkor minden bizonnyal fellobbannak majd a lángok, s egy igen hamar elmélyülő és tartalmas szerelemre lehet számítani, így megérheti a türelem és a kivárás!

A Bika januári szerelmi életéről bővebben itt: Bika január havi szerelmi horoszkóp