Horoszkóp 2014 - Ikrek

Az Ikrek 2014-ben meglehetősen sok választás elé kerül, melyek során egyre nehezebb és nehezebb lesz kiválasztania a helyes utat. A legjobb, ha ösztöneire hallgat, akkor ritkábban kerülhet bajba. Ha oly jellemző makacskodásával felhagy bizony helyzetekben, rendkívül sikeres lehet ez az év, ehhez azonban fontos lehet az is, hogy mindig igyekezzen jól felmérni aktuális erejét, melyet egy-egy teendőre fordíthat.

Szakmai téren az április ígérkezik a legtermékenyebbnek, így a legnagyobb sikereket is feltehetőleg ekkor könyvelheti majd el, míg június-július magasságára igencsak túlterhelté válhat, így jól jön majd a várva várt nyaralás, kikapcsolódás. Alaposan pihenje ki magát, mert az őszi időszak is sok munkát tartogat majd, de már nyugalmasabb lesz, mit az év első egyharmada.

A szerelem terén különösen pezsgő és termékeny lesz ez az év! Ha még nincs tartós kapcsolata, akkor annak kialakítására a nyár forró napjai lesznek a legmegfelelőbbek, ha már kapcsolatban van, akkor pedig szinte az egész év az élvezetekről és a kiteljesedésről fog szólni. 2014-ben minden esély megvan arra, hogy egy kicsit hátradőljön és élvezze párjával, vagy csak úgy az életet!