Éves horoszkóp 2018

2018 csaknem valamennyi jegy képviselője számára a boldogság, a szerencse és a stabilitás éve lesz, amikor is számos alkalom nyílhat majd a kikapcsolódásra, szórakozásra, s így az emberi kapcsolataink megerősítésére. Bizonyos őszi és téli jegyek, különösen sikeresek lehetnek ebben az évben, úgy is mondhatnánk, hogy fürdőzhetnek majd a sikerekben, melyeket most könnyebben érhetnek el, mint az elmúlt esztendők bármelyikében, így mind érzelmi, mind pedig anyagi téren, nagy és pozitív változások következhetnek az életükben.

Horoszkóp 2018

A 2018-as évben a legtöbb jegy számára, különös módon, nem feltétlenül a tanulás, hanem inkább az eddigi tapasztalatok és megszerzett tudás gyakorlati alkalmazása hozhatja meg a sikereket. Most nagyon sok múlhat azon, hogy a megfelelő időben fektetjük-e be a megfelelő energiákat, tehát tulajdonképpen úgy is mondhatnánk, hogy a jó időzítésen állhat, vagy bukhat minden.

Mind a szerelem, mind pedig a családi kapcsolatok terén, inkább az állandóság lesz a jellemző idén, ám sokunk esetében a szeretteink köre most nagy eséllyel bővülhet is, egy újabb jövevény, egy kisbaba, vagy egy új barát személyében, esetleg a nagy ő megismerésével, s ez rendkívül sok boldogságot hozhat az életünkbe.

A párban élő szerelmesek kapcsolata is sokat komolyodhat idén, sokuk mondhatja ki ez évben a boldogító igent, vagy akár gyermekvállalás is szóba kerülhet megannyi kapcsolatban, ami most különösen szerencsés, mert különösen sok boldogságot ígér e téren az idei év!

Jó hír a jelenleg még egyedülállóknak is, hogy bármi is legyen az ideáljuk szerelmi téren, annyi biztos, hogy most az élet könnyen hozhatja azt, akire vágynak, s csak rajtuk múlik majd, mennyire is lesznek képesek nyitottak és befogadóak lenni a boldogságra, s mennyire is tudják félretenni esetleges korábbi csalódásaik fájó emlékeit. Ha sikerül pozitívan és maximális odaadással állniuk az új kapcsolat elébe, meglehet, hogy a 2018-as év lesz az, amikor örökre búcsút inthetnek majd a magánynak.

S hogy számunkra mit is tartogat pontosan 2018, s hogyan is segíthetik életünket a csillagok, elárulja 2018-as horoszkópunk!

december 22. - január 19. - Bak január 20. - február 18. - Vízöntő február 19. - március 20. - Halak március 21. - április 19. - Kos április 20. - május 20. - Bika május 21. - június 21. - Ikrek június 22. - július 22. - Rák július 23. - augusztus 22. - Oroszlán augusztus 23. - szeptember 22. - Szűz szeptember 23. - október 22. - Mérleg október 23. - november 21. - Skorpió november 22. - december 21. - Nyilas