Horoszkóp 2014 - Halak

A Halak számára, annak ellenére, hogy általánosságban pozitívnak ígérkezik a 2014, tartogathat igen komoly veszteségeket, főként anyagilag és sajnos a baráti kapcsolatok területén is. A legvalószínűbb, hogy pont a nyár derekán éri váratlan csalódás, melynek hatására (érthetően) akár hetekig kedvetlenné és zárkózottá válhat, s csak nagyon nehezen tud majd újra önmaga lenni. Természetesen arra is van esély, hogy mindez nem lesz annyira drasztikus és hamar sikerül majd elrendezni egymás közt a dolgaikat.

A pénzügyek terén 2014, különösen az első hónapokban, meglehetősen nehézkesnek ígérkezik, s ekkor problémák merülhetnek fel bizonyos hivatalokkal, valamint bankokkal kapcsolatban. Mindennek rendezésére azonban legkésőbb júliusig sor kerül, s valamelyest, ha nem is 100%-ig, helyükre kerülnek majd újra a dolgok. A hosszútávú tervek és célok megvalósítása felé vezető úton ugyanakkor nem lehet majd ez évben komolyabb akadályra számítani, így e téren nincs miért aggódnia, hisz szép eredményeket érhet el.

Ami a szerelmi életét illeti, pártalálásra az október ígérkezik a legmeghatározóbb időszaknak, az ismerkedési szakasz azonban már tavasszal, vagy nyár elején elkezdődhet az illetővel, így érdemes nyitva tartania a szemét! Ha már párkapcsolatban él, az év első harmadában összekavarodhatnak körülötte a dolgok, azonban, ha sikerül túltennie magát az apró-cseprő mosolyszünetek okozta duzzogásaikon, nyárra már újra stabilizálódhat a kapcsolatuk, s az év második felében újra nyugodt időszakra számíthatnak.