Halak - február havi szerelmi horoszkóp

Pár nélkülieknek:

A jelenleg pár nélkül élő Halak februárban, tomboló, felejtő korszakát élheti, amikor is egyszerűen csak élvezni akarja az életet! Amennyiben így érez, tegyen belátása szerint, s valószínűleg partner is szép számmal akad majd vágyai megéléséhez, azonban mindeközben azért igyekezzen nyitva tartani a szemét, s, ha a buja éjszakák közepette megkedvelne nagyon valakit, vegye sorra belső értékeit is és, ha minden stimmel, játszadozzon el a gondolattal, mi lenne, ha nem csak testileg éreznék jól egymást. Természetesen, az is lehet, hogy e hűvös téli hónap során felbukkan valaki, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, aki inkább udvarlással, intellektuálisan próbálja levenni a lábáról, mintsem rögtön az ágyba akarná rángatni. Ha ilyen formában kopogtatna most ajtaján a szerelem, természetesen, adja be a derekát, nehogy eltékozolja a nagy lehetőséget a boldogságra! Hallgasson ösztöneire, hiszen az ilyesmit úgyis azonnal megérzi az ember, ha szembe jön, amúgy meg eressze ki a fáradt gőzt, kedves Halak!

Párkapcsolatban élőknek:

A jelenleg tartós párkapcsolatban élő Halak februárban kissé túlságosan is érzékennyé válhat párja dolgaira, ami könnyen, sértődékenységhez, civakodások sokaságához vezethet. Az ilyesfajta viselkedés feszülté teheti mindennapjaikat, s nem utolsó sorban, eme, a kákán is csomót kereső hozzáállásával (érthető módon) akár az őrületbe is kergetheti kedvesét. Amennyiben e viselkedésforma jeleit tapasztalná tehát magán, kedves Halak, mindenképpen igyekezzen harcolni ellene, s csak azért is mutassa meg, hogy nem rondíthat bele harmonikus kapcsolatába semmiféle negatív gondolat vagy érzelmi instabilitás. Annál is inkább, mivel, ha sikerül felülemelkednie aggodalmaskodásán, akkor most rendkívül sokat fejlődhet kapcsolatuk kedvesével, s biztosan nem lesz hiány átszeretkezett éjszakákból sem, érdemes tehát leküzdenie önmaga démonjait, kedves halak, amihez most a csillagok is nagy segítséget nyújtanak! Legyen boldog pillanatokkal teli a februárja!