Elképesztő, ráadásul otthon is elkészíthető farsangi jelmezek

Bár farsangi jelmezt kölcsönözni is lehet, nincs ahhoz fogható, ha a szülők maguk készíthetik azt el a gyerekek közreműködésével. Bár ezek a jelmezek talán nem lesznek olyan tökéletesek, mégis sokkal emlékezetesebbek lehetnek, mint az előre elkészített maskarák, amelyekhez nem kötődik semmilyen személyes emlék.

Farsangi jelmezötlet

"Fel" - avagy színes hőlégballon

Nem csak rendkívül látványos, kreatív és vidám, de viszonylag olcsó is ez a szuper kis jelmez. Lényegében csak néhány (héliumos) lufira van szükség hozzá, emellett egy kis festékre, színes szalagokra, papírzacskóra, négy vékony lécre, erős ragasztóra, vágóeszközre (pl. olló), filcre és persze egy nagyobb kartondobozra.

Hőlégballon jelmez

Hőlégballon jelmez

A jelmez elkészítéséhez először fessük ki a dobozt legalább két barna színárnyalatot használva, majd, ha megszáradt, vágjunk le egy darabot a doboz aljáról, amely alkalmas lesz "tetőnek". Ezután ragasszuk össze az alsó és a felső részt egymástól távolabb, a négy lécet felhasználva. (Ehhez olyan ragasztóra lesz szükség, amellyel fát is ragaszthatunk.) Vágjuk le a doboz alját, majd az oldalának alsó részére szúrjunk néhány lyukat, ahová a zsákokat kötözhetjük. A képen látható módon összekötözött papírzacskókat aztán kössük rá a "kosárra".

A színes lufikat kötözzük eltérő hosszúságú szalagokra, amelyeket aztán rögzítsünk valamilyen módon a jelmez felső részéhez (ez történhet ragasztással, de akár úgy is, hogy újabb lyukakat vágunk a felső kartondoboz részre, és ide fűzzük be, majd kötjük össze a szalagokat).

LEGO kocka

Ez egy újabb rendkívül egyszerű és "költséghatékony" jelmez, egyben újabb mód arra, hogy egy nagyobb kartondobozt mókás és vidám jelmezzé varázsoljunk.

LEGO kocka jelmez

LEGO kocka jelmez

Először is vágjuk le a doboz alsó részét. A felső részén ragasszuk össze a doboz szétnyitható részeit erős ragasztószalaggal úgy, hogy ne maradjon rés. Ha ezzel megvagyunk, egy tányért mintául használva vágjunk ki lyukakat a kezeknek és a fejnek, ügyelve arra, hogy semmiképpen ne legyenek ezek túl kicsik, hogy kényelmes és biztonságosabb legyen a jelmez. Ezt követően ragasszunk kis hengereket erős papírból, majd ezeket erősítsük a karton alap egyik oldalára.

Ha mindenhol megszáradt a ragasztó, már nincs is más dolgunk, mint egy jó minőségű festékspray-vel valamilyen élénk színűre festeni a jelmezt. Ezzel ne spóroljunk, hiszen a LEGO-jelmezt éppen az élénk színek teszik igen érdekessé - akár többször is érdemes befesteni az egészet. A hatáson sokat dob, ha a gyerkőc olyan színekbe öltözik, amilyen színűre a "kockát" festettük.

"Last minute" csigagyerkőc

Az utolsó pillanatban is készíthetünk aranyos jelmezt, ráadásul viszonylag olcsón beszerezhető alapanyagokból. Ehhez a csigajelmezhez mindössze egy nagy, hajtogatható barna papírra, ragasztószalagra, hajpántra, műanyag vagy hungarocell labdákra, szalagra és egy ragasztópisztolyra lesz szükségünk.

Last minute csigagyerkőc

Last minute csigagyerkőc

Elsőként készítsük el a csigaház első felét, méghozzá úgy, hogy egy jókora darab papírt levágunk, majd a fotókon látható módon felcsavarjuk. Eközben folyamatosan rögzítsük a csigaházat ragasztószalaggal, hogy később ne essen szét. Ezután a ragasztópisztollyal is erősítsük meg az "csigaházat". Készítsünk egy ugyanakkora méretű csigaház-felet ugyanezen a módon, majd ragasszuk össze a kettőt. Ha ezzel megvagyunk, akkor az immár összeragasztott csigaháznak arra a részére, amely a gyerek hátánál lesz, ragasszunk egy kartonpapír szeletet, majd ehhez rögzítsük a szalagokat úgy, hogy azokat később, akár a hátizsák "pántjait", fel lehessen venni. Végezetül csavarjunk össze újabb két adag barna papírt, ám ezt már a csiga „csápjaihoz”. Ezeknek ragasszunk egy-egy hungarocell labdát a tetejére, majd pedig az egyes csápokat erősítsünk ragasztóval a hajpántra.

A csiga jelmez elkészítése

A csiga jelmez elkészítése

Rubik kocka

Mindannyian büszkék vagyunk a világ egyik leghíresebb magyar találmányára, a Rubik-kockára – éppen ezért akár ezzel a jelmezzel is nagy sikert lehet aratni. Ráadásul csak egy nagy dobozra, fekete ragasztószalagra, fekete festékre, és színes lapokra van szükség az elkészítéséhez.

Először is vágjuk le a doboz alját, majd pedig a felső részén ragasztószalaggal rögzítsük össze a széthajtható részeket.

Rubik kocka jelmez

A csiga jelmez elkészítése

Egy tányért sablonként használva vágjunk kényelmesen nagy lyukakat a fejnek és kezeknek. Fessük le a dobozt fekete színűre, majd vágjunk egyforma méretű négyzet mintákat a színes lapokból. A színes lapokat kezdjük a fekete ragasztószalag segítségével a dobozra ragasztani úgy, hogy azok egészen befedjék. Ügyeljünk arra, hogy 3 x 3 színes lap kerüljön egy-egy oldalra.

És ha ez még nem volna elég, íme néhány szintén emlékezetes megoldás:

Diós Anita

2017. február