Kos - december havi horoszkóp

A bolygók állása decemberre rendkívüli munkabírással ruházhatja fel, melynek köszönhetően, a szokásosnál is gördülékenyebben haladhat feladataival, látványos eredményeket mutatva fel. Talán pont ebből fakadóan viszont, mintha kissé háttérbe szorítaná a családi és szerelmi életét, ami viszont átmeneti feszültségeket szülhet a hónap során.

Az elhivatottság és a karrierépítés, valamint a minél jobb anyagi körülmények megteremtésére való törekvés a saját és a családja részére, igazán dicséretes dolog, azonban érdemes mégis meghúzni egy határt atekintetben, hogy mi az a munkamennyiség, ami még belefér, s mi az, ami már kifejezetten károsan hat az ember szociális kapcsolatira. A december nagy kihívása a Kos számára ez lehet, azaz, hogy sikerül-e megtalálnia a harmonikus egyensúlyt az év végi hajtás során való helytállás és a szeretteivel való kapcsolatápolás között. Ha máshogy nem megy, dolgozzon ki egy időtervet, amibe kellő mennyiségű, családi együttlétet, közös bevásárlást, ünneplést és forraltborozgatást is beiktat a temérdek tennivaló mellet, s amelyhez aztán szigorúan is tartja magát az egész hónapban. A pihenőidőszakokban iktasson ki minden kísértést, hagyja otthon, vagy kapcsolja ki üzleti telefonját, ne üljön gép elé, egyszerűen váljék elérhetetlenné kollégái, akár még barátai számára is, megteremtve ezzel az ideális körülményeket, hogy csakis szeretteire koncentrálhasson, hisz a velük eltöltött idő mindennél többet ér!

Szerelmi élet

A jelenleg párkapcsolatban élő Kos magánéletében is a december folyamán, mindenképpen az egyetlen problémát a munkából, vagy más egyéb elfoglaltságból fakadó, krónikus időhiány okozhatja, ami most kifejezetten erős ellentétek kialakulásához vezethet, ha nem vigyáz! Ezért is nagyon fontos, hogy itt is alkalmazva jobb híján a direkt megoldásokat, mindenáron igyekezzen minél több, érdemben, csak egymásra és szerelmükre koncentrálva eltöltött időt tölteni kedvesével! Ne szalasszák el az együtt tölthető, meghitt perceket!

A jelenleg szingli életmódot folytató Kos életében már jóval kevesebb befolyással bírhat a munka, sőt! Meglehet, hogy pont egy hosszas túlórának köszönhetően hozza közelebb a sors valakihez, akivel már kézen fogva köszönthetik az újévet! Ha tehát elszánta magát, hogy véget vet a magánynak, most nem is kell mást tennie, mint nyitva tartani a szemét, s hagynia, hogy elcsábítsák. Ne feledje, a szilveszter éjfél előtti órái is még részei az óévnek, így most még akkor is bármi megtörténhet!