Biolumineszcens öböl

Tény, hogy világszerte szinte megszámlálhatatlanul sok szép, izgalmas és ámulatba ejtő hely létezik, azonban néha még ezek közül is kiemelkedően érdekes és egyedi aurával áld meg egyeseket a természet.

Biolumineszcens öböl

Az öböl képe (montage)

A biolumineszcencia jelensége akkor figyelhető meg, ha egy élő szervezetben olyan kémiai reakciók is lejátszódnak, melyek (fény) foton kibocsátással járnak, ekkor ugyanis, az élőlény egy része, vagy egésze "önmagától világít" a sötétben. Ilyen lumineszcens élőlények például a Szentjánosbogarak is, melyek esetében e jelenségnek a párzási időszakban, az éjszakában, a két ivar egymásra találásában van szerepe.

A Karib-térségben elhelyezkedő Puerto Rico szigeténél található egy öböl (Mosquito bay), ahol szintén e ritka természeti anomáliának következményeként különleges fényjáték figyelhető meg, méghozzá a világon egyedülállóan intenzív módon! Ez a különös vízi jelenség az öböl vizében hemzsegő biolumineszcens mikroorganizmusoknak köszönhető.

A vízben élő mikroorganizmusok által létrehozott kékeszöld fény csodálatos látványt nyújt éjszakánként az odalátogatóknak. Azért is ez a Földön a leghíresebb világító öböl, mert az itteni környezeti adottságok a legalkalmasabbak e mikro állatkák elszaporodásához, melyekből így, mintegy 158 000 egysejtű él literenként a vízben.

A turisták előtt azért is nyitották meg most az öbölhöz az utat, hogy felhívják a figyelmet a környezet szépségére és a vele való tudatos együttélés fontosságára, hisz e látvány valóban emlékezetes és rabul ejtő! (Megemlítendő, hogy hasonlóan látványos lumineszcens tavak léteznek még másutt is a világon, ilyen többek között például még az ausztráliai Gippsland Lakes is. {A képösszeállításban a 1. és 4. kép itt készült.})

2013. január