Nyilas - augusztus havi horoszkóp

A Nyilas jegyben születettek számára az augusztus egy kifejezetten tökéletes hónapnak ígérkezik, ami nagy elégedettséggel töltheti el őket. Ami esetleg bezavarhat az idilli képbe, az a szerelem (mi más), ahol ugyebár a "nyugi" nem feltétlenül jelent jót.

A Nyilasok a munkahelyükön a megfelelően haladnak dolgaikkal, sőt, adott esetben sikerülhet egy-egy nagyobb munkafolyamatnak a végére érniük, így elégedetten könyvelhetik el, végre minden a helyére került. Mindez persze nem mondható el kollégáikról, akik lemaradozásaikkal átmenetileg hátráltathatják munkáját, ám ez az állapot nem lesz tartós. Ami a szakmai előrejutást és esetleges előremenetelt illeti, ott sajnos most nem lehet nagyobb eredménnyel számolni, viszont ez most így tökéletes, hisz a pluszfelelősség és feladatok helyett az embernek nyáron mégiscsak jobban esik inkább egy-egy plusz szabadnap, vagy kiruccanás, amit pihenéssel tölthet, mintsem az emelt munkaóraszám. A többi meg majd ráér később, ahogy múlik a nyár, s mindenki újra elfoglalja megszokott helyét a munka gépezetében.

Szerelmi élet

Az augusztust párosan kezdő Nyilasok a hónap előrehaladtával kissé ellaposodónak ítélhetik meg jelen kapcsolatukat, melyből hiányolják a kalandokat és sziporkázó nyáresti beszélgetéseket. Nos, amennyiben ez lenne a probléma, annyi baj legyen, itt az ideje egy kis "lengyel szenet dobni a parázsra", bevásárolni néhány palack finom bort, s kirángatni elnyűtt kedvesünket egy közeli domboldalba bámulni a csillagokat! Mindez olyan jól sikerülhet, hogy mire legurulnak összeölelkezve a domb aljáig, már újra nem is lesz kétséges, miért is szerettek egykoron egymásba!

Ami a pár nélkül élő Nyilasok szerelmi életét illeti, nos, a csillagok az augusztus során mindvégig segíteni fogják a magány leküzdésére irányuló munkálkodásukat. A legfontosabb most, hogy akkor találhatják meg nagyobb eséllyel az igazit, ha nem csaponganak napról-napra, hétről-hétre a lehetséges partnerek között, hanem szilárd döntést hoznak egyvalaki mellett, akivel tényleg el tudnák képzelni hosszútávon, s kitartóan harcolni kezdenek azért, hogy minden úgy süljön el a végére, ahogy szeretnék. Bízni a sikerben, már fél győzelem!

A Nyilas augusztusi szerelmi életéről bővebben itt: