Apró trükkök, melyek minden pasit levesznek a lábáról

Bár sokan alábecsülik fontosságukat, s inkább a rámenősség mellett teszik le a voksukat, mégis, szinte már ősidők óta, a legkönnyebben apró gesztusokkal, nőiességünk kidomborításával hívhajuk fel magunkra leginkább egy pasi figyelmét, s vehetjük le tartósan a lábáról. Lássuk, melyek ezek közül is a leghatékonyabbak!

Apró trükkök, melyek minden pasit levesznek a lábáról

Néha nem ért egy két trükk, hogy felhívjuk magunkra választottunk figyelmét

Őszinte mosoly

Nem egyszer találkozhatunk azzal az alapvetően hibás tézissel a szépségipar reklámaiban, hogy a komor, semmibe révedő, babaarc nőies, így eladja magát, pedig nagy tévedés! Rendelkezzünk bármilyen arcberendezéssel is, ha hagyjuk látszatni, s nem takarjuk el hajunkkal vonásainkat, sőt, még mosolygunk is, vagy éppen vidáman nevetünk, rendkívüli felszabadultságunk és életörömünk, légypapírként vonzza majd a humoros, jó kedélyű pasikat.

Apró trükkök, melyek minden pasit levesznek a lábáról

Egy kedves mosollyas sok mindent elérhetünk

Ajakharapdálás, cirógatás, hajdobálás

Nincs is jobb eszköz a flörtölés során, mint a testbeszéd! Ha például amíg a férfi beszél, finoman a fogaid közé veszed alsó ajkad, vagy éppen, gyengéden végigcirógatod az alkarod, vagy a csuklód, puha bőrét, esetleg beletúrsz a hajadba, egy-kettőre sikerül majd úgy az ujjaid köré csavarni kiszemelted, hogy azt ő szinte észre sem veszi, csak amikor már teljesen beindult rád a szexuális étvágya, fantáziája!

Apró trükkök, melyek minden pasit levesznek a lábáról

Dekoltázs

Ha egy kicsit lejjebb haladunk, kétségtelen, hogy nem is pasi, akinek, akarva-akaratlanul, néha lejjebb ne kalandozna a tekintete, amikor egy nővel kerül interaktusba. A legtöbben ott követik el a hibát, hogy próbálják takargatni, vagy éppen, feltromfolni keblüket, csak, mert túl kicsinek, vagy éppen, nagynak tartják, esetleg nincsenek megelégedve a formájával, ez pedig végzetes baki lehet, ugyanis a férfiak imádják, hogy annyira különbözőek a nők domborulatai, így, szinte bármilyen "típus" látványában örömüket lelik.

A kulcsszó esetükben inkább a természetesség, így merjük kitenni bátran, kendőzetlenül (persze, a jó ízlés határain belül), amink van.

Apró trükkök, melyek minden pasit levesznek a lábáról

Nem csak a mély kivágás tudja hangsúlyozni a kebleket

Gondoljunk csak bele, ha minden jól megy, előbb-utóbb majd úgyis meztelenül lát s érint minket, így sokkal kellemetlenebb lenne nekünk is, ha akkor érné kedvesünket a szokásosnál nagyobb meglepetés, amikor végül nem egészen azt találná a csomagban, ami a csomagoláson fel volt tüntetve...

Csukló és boka

Sokan nem is gondolnánk, de a pasik számára igen izgató látványt nyújthat a csuklónk, vagy éppen a bokánk selymes, puha bőrének sejtelmes látszata, vagy éppen, egy lánc, tetoválás, vagy más egyébbel való kiemelése, ha tehát az időjárás engedi, mindenképpen éljünk eme csodafegyverekkel!

Apró trükkök, melyek minden pasit levesznek a lábáról

Értelem és érzelem

Tény, hogy vannak olyan pasik, akik meg is állnak a külcsínnél, ha kapcsolatról van szó, ám azokat a férfiakat, akik valóban tartós kapcsolatra vágynak, s igazi társat keresnek maguk mellé, rendkívül megfoghatja, ha egy nő szájából okos, s főleg, odaillő gondolatokat hallanak. Ettől nem csak izgalmasnak és érdekesnek tartanak majd, hanem még szexibbnek is, hiszen kihívást látnak majd bennünk.

Apró trükkök, melyek minden pasit levesznek a lábáról

Az ész is fontos, nem csak a haj

Az is fontos, hogy az első beszélgetések során, rajtunk is látsszon, hogy nagyon tetszik nekünk kiszemeltünk, s kíváncsiak vagyunk rá, nem pedig csak a "napi betevőt" látjuk benne, ugyanis, ezt a pasik ugyanolyan ösztönösen megérzik, mint mi, nők.

2016. április