Bika - április havi szerelmi horoszkóp

Pár nélkülieknek:

A jelenleg pár nélküli Bika számára az ismerkedés önmagában valószínűleg nem jelent majd problémát, sokkal inkább az tűnhet fontos feladatnak, hogy ne csak az ösztöneire és megérzéseire hallgasson, hanem olykor azért némi megfontoltságot is csempésszen a párkeresésébe. Jó eséllyel akár több "kiszemeltjét" is becserkészheti, vagy pedig az impulzusaitól és vágyaitól vezérelve akár a következmények megfontolása nélkül is egy-egy alakuló kapcsolathoz ragaszkodhat. Hasznos lehet akár az is, ha eleve olyan személlyel ismerkedik, akivel "egy húron pendül", és például közösek az érdeklődési köreik, vagy olyan célokat tudnak megfogalmazni, amelyek mindkettejük életében alapvető fontosságúak. Most kifejezetten jó az esélye arra, hogy néhány reményteli ismeretséget kössön, de olykor nehéz lehet menten eldönteni, hogy egy-egy kapcsolatból lehet-e valami, vagy hogy a másik fél mennyire gondolja azt komolyan. Az ilyesfajta kétely akár el is kedvtelenítheti a Bikát, de mindenekelőtt önismerettel tehet az ellen, hogy a csalódások túlzottan is "megsebezzék". Hiszen ha felismeri, hogy milyen értékes is valójában, vagy akár megfogalmazza magában, hogy életszerűtlenek voltak a várakozásai, egyaránt ráébredhet arra, hogy leendő párjának sokat nyújthat majd, és igenis, megérdemel és el is érhet egy harmonikus és boldog kapcsolatot.

Párkapcsolatban élőknek:

A tavasszal együtt a Bikában új vágyak, elképzelések és meglátások formálódhatnak, amelyek aztán az egész kapcsolatukat új mederbe terelhetik - vagy rosszabb eseten a feje tetejére állíthatják. Most különösen kapható lesz a szenvedélyes, érzéki élményekre, és meglehet, hogy nem is nagyon lesz hajlandó beérni kevesebbel, mint amit a benne rejlő buja és elemi impulzusok diáktálnak. Mindamellett jól teszi, ha a párjára is figyel, és adott eseten elfogadja, hogy éppen nem ugyanazok a fantáziák és vágyak vezérlik őket. Ehhez nagyon fontos, hogy a párkapcsolat egyik pillérét jelentő érzelmi kötődést is igyekezzen erősíteni, hiszen a kettejük közötti bizalom lehetővé teszi, hogy nyíltan beszéljenek egymásnak minden sérelmükről, örömükről, vágyukról. Ehhez valóban arra van szükség, hogy elfogadó légkör alakuljon ki, és ebben bizony az áprilisban olykor forrófejű Bika önuralmának is kiemelkedő a szerepe. Ennek a hónapnak az egyik nagy feladata, hogy igyekezzen elfogadni mind saját magát, mind pedig a párját. Emellett próbáljon finoman, fokozatosan színt vinni a kapcsolatukba, ha másként nem megy, hiszen nem mindenki képes ilyen lendülettel és tűzzel haladni az életben!