A napi stressz okai

Kétségtelen, hogy felgyorsult világunkban, korunk mentális népbetegségévé vált a stressz, így nagy hangsúlyt kapott kutatása, oldásának különféle technikái pedig elterjedté váltak, ennek ellenére mégis a legtöbben képtelenek leküzdeni.

A napi stressz okai

Kutatások kimutatták, hogy ennek okai azonban nem feltétlenül önmagunkban keresendők, ugyanis a környezeti tényezőket, melyek (főként) a városi léttel vannak összefüggésbe, kizárni gyakorlatilag lehetetlen. De miről is van szó?

Életvitelünk az utóbbi 100 év során, de főleg az elmúlt néhány évtized alatt jelentősen megváltozott, szervezetünk, idegrendszerünk, s így pszichénk azonban ily rövid idő alatt, érthetően, mindehhez képtelen volt alkalmazkodni, hisz alapvetően nem erre lett kitalálva. A napi stressz oldásában természetesen rendkívül sokat segíthet a rendszeres testmozgás, egy nyugtató tea melletti beszélgetés, meditáció, vagy éppen egy kiadós alvás, ám ezek csak ideiglenes megoldások, ezért hosszútávon magát a stresszforrást lenne érdemes kerülni.

Stresszforrásból pedig sajnos bőven akad környezetünkben, még ott is, ahol nem is gondolnánk. Ilyen, szinte kizárhatatlan stresszfaktor, az alváshiány, a tömeg, a tartós sorban állás (például vásárláskor), az állandó cipekedés, a dugókban való araszolgatás, illetőleg az agresszív sofőrökkel való összetűzések, a párkapcsolati gondok, a hirtelen, erős hanghatások, a folyamatos, tompa zajok, kellemetlen szagok, az egyszerre több helyre való figyelési kényszer, vagy éppen egy kellemetlen utcai incidensbe való keveredés, még, ha éppen nem is mi vagyunk a tűzvonalban. Valószínűleg ezek valamelyikét, vagy akár mindet rendszeresen átéljük mindannyian, anélkül, hogy belegondolnánk, mennyire sokat is nyomnak mindezek a latba ahhoz, hogy estére (pont, mikor végre családi körbe kerülünk) ingerlékennyé, nyűgössé és fáradttá válunk.

A nyüzsgő, nagyvárosi környezetben ezt a tényezőt szinte lehetetlenség teljesen kizárni, így, csak akkor szabadulhatunk meg a tartós stressztől, ha gyökeresen megváltoztatjuk környezetünket, egész életmódunkat. Kerüljük azokat az utcákat, ahol éppen építkezés folyik, próbáljunk jó viszonyt ápolni szeretteinkkel, szomszédinkkal, munkatársainkkal, inkább mindig egyazon kisboltba járjunk a napi apróságokért és nagybevásárlást csak végszükség esetén tegyük, próbáljunk olyan munkahelyet keresni, ami közelebb esik lakhelyünkhöz, hogy ne kelljen minden nap kocsiba szállni és átvergődni az egész városon, hanem egy kis sétával is beérjünk kényelmesen. Ha minderre nincs lehetőségünk, akkor inkább biciklizzünk, vagy menjünk tömegközlekedéssel. Igyunk kevesebb kávét, teát, kólát, energiaitalt, vagy bármi más koffeintartalmú folyadékot, mert azok is erősen rásegítenek a túlpörgött, stresszes állapotra. Hétvégenként próbáljunk meg egy kicsit a természetbe is kiszabadulni, egy nagyot sétálni egy közeli, csendesebb parkba, vagy éppen kiránduljunk egyet a legközelebbi erdős, fás vidéken. Végső esetben költözzünk városból kijjebb (vagy legalább is valamely nyugodtabb, kevésbé zsúfolt környékre).

Ha a zavaró körülmények mégis ránk találnak, mert abban az utcában lakunk ahol esténként egy szórakozóhely üzemel, vagy gyerekektől hangos játszótér, esetleg a szomszédok, munkatársak kevésbé megértőek, békések akkor más módját kell találni a stressz levezetésének. Lepjük meg magunkat időről-időre egy kis figyelmességgel, egy illatos fürdővel, egy finom étellel a kedvenc éttermünkben, valami kis plusszal, ami segíti elterelni a figyelmünket és feloldódni egy kicsit a sok rossz nyomása alól.

Ne próbáljuk még jobban belelovalni magunkat a bajba, mert az nem segít. Inkább gondoljuk végig a problémát, mintha egy másik ember mesélné nekünk és tegyük azt, amit neki javasolnánk, hiszen általában másoknak könnyebb tanácsot adni. Foglalkozzunk bajaink okaival és próbáljuk megszüntetni azokat, de ne minden áron, mert van az a pillanat, amikor már rögeszmévé válhat gyötrelmünk és csak magunknak ártunk, de sehogy sem jutunk dűlőre a környezeti behatásokkal szemben. Engedjük hát el a mérgünket, az idegességet és adjunk magunknak egy szabadnapot a gondviselés alól.

2013. december