A 2014-es Ebola-járvány az eddigi legsúlyosabb

A legutóbbi, 2012-es ugandai járványok után, sajnos újra pusztít az Ebola, ez úttal Nyugat-Afrikában. Az első fertőzéseket Guineából jelentették (márc. 25.), majd Libéria (márc. 31.) és Sierra Leone (máj. 26.) után már Nigériában (júl. 24.) is megjelent a halálos vírus. Bár meglehetősen kevés az esélye annak, hogy a betegség Magyarországra is átterjedjen, azért érdemes tudni néhány alapvető fontosságú óvintézkedést, mellyel nagymértékben csökkenthető az esetleges fertőződés esélye.

A 2014-es Ebola-járvány az eddigi legsúlyosabb

Az Ebola-vírus

Az Ebola-vírus jelenlegi járványa ez év márciusában ütötte fel a fejét, és a mostani állás szerint nem csitul, inkább egyre inkább erősödik.

A 2014-es Ebola-járvány az eddigi legsúlyosabb

Fontos az elszeparálódás

Ami még jobban súlyosbítja a helyzetet, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint a mostani Ebola-járvány június 20-a óta teljesen kicsúszott az ellenőrzésük alól, így július 1-ére már 759 beteg és 647 halálos áldozatról szóltak a hírek.

A 2014-es Ebola-járvány az eddigi legsúlyosabb

Egyre aggasztóbb adatok

Aggasztó továbbá, hogy Monroviában (Libéria), július 26-án meghalt szintén Ebola-fertőzésben a kór első számú libériai szakorvosa, Dr. Samuel Brisbane, valamint sierra leonei kollégája is fertőzötté vált, miközben a vírus rohamosan terjed. Néhány napja még 1 202 megbetegedés és 673 halálos áldozata volt a járványnak (2014. július 23.), mára azonban már (2014. július 31.) sajnos 1 323 beteg és 729 halálos áldozat a mérleg Nyugat-Afrikában.

Az Ebola-járvány átterjedésétől már Nigéria közel 20 milliós metropoliszában, Lagosban (ez az ország legnagyobb városa) is lehet tartani, ugyanis, július 24-én a libériai pénzügyminisztérium egyik képviselője, már Ebola-vírustól fertőzötten repült Monroviából Lagosba, majd a gépről leszállva, rövidesen (25-én) bele is halt a betegségbe, ugyanakkor szinte lehetetlen visszakövetni, addig vajon hány emberrel és kikkel érintkezhetett (utasok, stb.), rövidesen bekövetkezett haláláig.

A helyzet súlyosságát jól tükrözi, hogy a WHO az eddigi legsúlyosabb Ebola járványként tartja számon a mostanit.

Az Ebola-vírusról és az általa okozott betegségről...

Az Ebola-vírus egy olyan filovírus, melynek fertőzése magas lázat, valamint kiterjedt belső és külső vérzést okoz.

A 2014-es Ebola-járvány az eddigi legsúlyosabb

Az Ebola-vírus mikroszkóp alatt

Az Ebola fertőzés néhány hét alatt borzalmas vérzésekkel és fájdalmakkal járó kínhalálhoz vezet, mivel a vírus a szervezet minden sejtjét támadja, hogy saját magát szaporítsa, replikálja, a gazdasejtek fehérje- és nukleinsav-szintetizáló képességét felhasználva, ellenszer híján pedig kezelése pusztán infúzión keresztüli folyadékpótlásból áll.

A valaha ismert legvirulensebb kórokozó, mortalitása (az általa fellépő betegség halálozási aránya) egyes változatainak 50-90%-os, a túlélők azonban rezisztensé (védetté) válnak az adott törzzsel szemben. Sajnos azonban ez sem jelent mindig 100%-os védelmet, mivel az Ebola rendkívül gyorsan mutálódik, így egy másik törzsétől ők is ugyanúgy, újra megbetegedhetnek. Az Ebola örökítő anyaga RNS (Ribonukleinsav), alakja fonalszerű, méretre pedig nagyjából akkora, mint egy baktériumé, tehát vírushoz képest óriási, nem is ismerni jelenleg hozzá hasonlót.

Az Ebola tünetei

Az Ebola tünetei elsőre nagyon hasonlóak az influenzához, csak sokkal fokozottabban jelentkeznek, majd később inkább a sugárbetegséghez hasonlítanak. Főként láz, erős fejfájás, ízületi és izomfájdalmak, gyengeség, hányás, hasmenés, hasfájás, gyomorégés, étvágytalanság, kiütés, vörös szem, csuklás, köhögés, torokfájás, mellkasi fájdalmak, légzési és nyelési nehézségek, a testen kívüli és belüli vérzések jellemzik.

Az Ebola legfeltűnőbb ismérvét, az erős vérzéseket az okozza, hogy a vírus burkának egy glikoproteinje megsérti az erek falának endothel sejtjeit, ennek következtében az erek áteresztővé válnak.

A tünetek a betegség előrehaladtával egyre inkább súlyosbodnak és fokozódnak, az arc kifejezéstelenné válik, a kiütések nagy, felduzzadt hólyagokba egyesülnek, kifekélyesednek és vérzeni kezdenek, majd végül a beteg teljesen elveszti személyiségét, elutasítóvá, agresszívvá, majd csendessé válik, miközben egyre több vér távozik az összes testnyílásán keresztül, mely egyre inkább feketévé válik, a szövetei kezdenek elfolyósodni. A halál oka végül a nagy vérveszteségből fakadó keringési elégtelenség, illetőleg a tüdőbe felgyülemlő vér általi légzési elégtelenség. A végstádiumban a legtöbb beteg elveszti eszméletét és kómába esik az agyi károsodások miatt.

Főbb tények az Ebolával kapcsolatban

- Az Ebola-vírus okozta betegség (Ebola virus disease - EVD), korábbi nevén az Ebola vérzéses láz, egy súlyos, gyakran halálos kimenetelű betegség.

- Az Ebola lappangási ideje 2-21 nap.

- Halálozási aránya 50 és 90% közé tehető, a higiénés körülményektől függően, a gyógyulás pedig nagyon lassú, akár 4 hónapig is eltarthat, ez alatt pedig a beteg testnedvei ugyanúgy fertőzőek maradnak, mivel a tünetek múlását követően is még sokáig tartalmaznak vírusokat.

- Az Ebola először 1976-ban tört ki egyidejűleg két helyen is, a szudáni Nzaraban, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Yambukuban, mely falu az Ebola-folyó közelében feküdt, innen ered a vírus elnevezése. -Kelet-Közép- és Közép-Afrikából ismert, úgy, mint Ebola-folyó környéke, Kongó, Viktória-tó környéke, Dél-Szudán, Uganda, Gabon és Elefántcsontpart.

- Az Ebola vírusnak (jelenleg) 5 különböző faja ismert, melyek az alábbiak:

Zaire Ebola vírus (EBOV; előtte ZEBOV) - Zaire Ebolavirus

Szudán Ebola vírus (SUDV; előtte SEBOV) - Sudan Ebolavirus

Reston Ebola vírus (RESTV; előtte REBOV) - Reston Ebolavirus

Elefántcsontpart Ebola vírus (TAFV; előtte CIEBOV) - Ivory Coast Ebolavirus

Bundibugyo Ebola vírus (BDBV; előtte BEBOV) - Bundibugyo Ebolavirus

A mostani, 2014-es járványt okozó Ebola-vírus feltehetőleg egy újabb változat!

- Az Ebola elsősorban a Közép- és Nyugat-Afrikai trópusi esőerdőkben, elszigetelt falvakban fordul elő.

- Az emberre vadon élő állatok nem bevizsgált húsának fogyasztásával, illetve vadászata útján terjedhet át, aztán pedig emberről-emberre testnedvekkel: vérrel, nyállal, vizelettel, széklettel, nemi úton, stb. is továbbadódhat, ám levegőben nem terjed.

- Az Ebola elsődleges, természetes vírusgazdái a gyümölcsevő denevérek, de más állatokban is előfordulhat (majmok, erdei antilopok, rágcsálók stb.). Rendszeres felbukkanását nagyban elősegíti tehát az orvvadászat és az úgynevezett bushmeat, azaz bozóthús (pult alól kínált, illegális, ellenőrizetlen vadhús), valamint a suya (különféle húsok és belsőségek grillezett formája, gyakran nyárson készítik) fogyasztása.

A 2014-es Ebola-járvány az eddigi legsúlyosabb

A hús nem túl higiénikus tárolása

- Az UNICEF közlése szerint az Ebola afrikai terjedését nagyban elősegítik a helyi babonák, a tudatlanság és a betegség létének tagadása, valamint a szakszerű kezelés szükségességének megkérdőjelezése. Történt olyan eset is például, amikor egy Ebolás beteget megszöktettek hozzátartozói a kórházból és egy sámánhoz vitték, közben folyamatosan, közvetlenül érintkezve a beteggel. Vannak olyan feltevések is az afrikai lakosság körében, hogy a betegséggel voltaképpen az orvosok és az ápolószemélyzet betegíti meg az embereket. Ez a hiedelem abból fakad, hogy ahol felüti fejét a fertőzés, ott rendre megjelennek a maszkos, védőruhás emberek.

- Az UNICEF, a WHO, a Vöröskereszt, a helyi kormányok képviselői, a helyi szervezetek és egyházi vezetők egyaránt segítenek a lakosság felvilágosításában, mely főként előadások és plakátok formájában történik. Több mint 2 millió szappant és 600 ezer üveg klórt osztottak szét eddig, illetve a nemzeti és közösségi rádióállomásokon helyi pop zenekarok által készített, az Ebola terjedésének megállításáról szóló, dalokat játszanak.

A 2014-es Ebola-járvány az eddigi legsúlyosabb

A veszélyekre hívja fel a figyelmet a UNICEF munkatársa

- Az Ebola kimutatására több típusú vizsgálat létezik, melyekkel egyértelműen diagnosztizálható a kór laboratóriumi körülmények között:

Enzimhez kapcsolt immunszorbens vizsgálatok (ELISA)

Antigén kimutató vizsgálat

Szérum neutralizációs teszt

Fordított transzkripciós polimeráz-láncreakció (RT-PCR)

Elektronmikroszkóp

Vírusizolálás sejttenyészetben

Hogyan lehet védekezni az Ebola ellen?

Mivel az Ebola jelenleg gyógyíthatatlan (gyakorlatilag tehát csak a beteg szervezetén múlik, sikerül e leküzdenie a vírust, vagy sem), bár folynak már kutatások a megfelelő vakcina megtalálására, de ha meg is találnák az ellenszert, a gyógyszer gyártása legalább még öt évet venne igénybe, így az egyetlen védekezési mód a vírus ellen, ha megelőzzük a fertőzést.

Az Ebola-vírus a szervezeten kívül a szabadban rendkívül sérülékeny (hamar elpusztul), így csakis az élő, vagy halott fertőzött személy, vagy állat, testnedveivel képes terjedni, az által viszont nagyon hatékonyan. Levegőben, a fertőzött által megfogott tárgyon keresztül (pl. pénz), illetőleg más, nem közvetlen fizikai kontaktussal nem kaphatjuk el a vírust (kivétel ez alól az olyan, például orvosi eszköz, vagy szövet, mely előzőleg Ebolás testnedveivel érintkezett).

Mivel a vírus pillanatok alatt elpusztul közvetlen napfénytől, szárazságtól, illetőleg bármilyen nemű fertőtlenítőszertől, sőt, már egy szimpla, teljesen hétköznapi szappantól is, néhány egyszerű higiénés szabály betartásával elkerülhető a fertőződés, melyek a következők az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) tájékoztatója szerint:

- Kerüljük el az Ebolás betegekkel, testnedveikkel, váladékaikkal, vagy a holttestekkel való érintkezést.

- Ne fogyasszunk ellenőrizetlen forrásból származó húst, különösen nyersen ne! Nagy gond, hogy a gyümölcsevő denevéreket rendszeresen vadásszák és csemegeként fogyasztják a helyiek.

- Ne együnk olyan gyümölcsöket, melyekből esetlegesen fertőzött állat ehetett.

- Fokozottan ügyeljünk a higiéniára, ez a legfontosabb! Mossunk alaposan, rendszeresen kezet. Ami a ruházatot illeti, a kórokozó már egy mosószeres mosógépi mosástól is elhal.

Mivel Afrikában sajnos a higiénés viszonyok, a folyamatos elvándorlások, illetőleg a helyi temetkezési szokások kedveznek az Ebola-vírus terjedésének, az ottani hatóságok és nemzetközi szervezetek a következő plakátok széleskörű terjesztésével próbálják meg óvni a lakosságot a betegségtől:

A 2014-es Ebola-járvány az eddigi legsúlyosabb

A 2014-es Ebola-járvány az eddigi legsúlyosabb

A 2014-es Ebola-járvány az eddigi legsúlyosabb

A 2014-es Ebola-járvány az eddigi legsúlyosabb

A 2014-es Ebola-járvány az eddigi legsúlyosabb

Magyarországon jelenleg az alábbi linken elérhető ECDC (European Centre for Disease Prevention and Control) kiadvány hívja fel a figyelmet az Ebolára:

2014. július