7 dolog, amit sokan nem tudnak Budapestről

A magyar találékonyság és nem egyszer korszakalkotó tudás nem vitás, hogy számos világelső, lenyűgöző alkotást hozott már létre, nem csak világszerte, hanem természetesen, Budapesten is, nem is beszélve a város szinte egyedülálló fekvéséről és természeti kincseiről.

A Lánchíd és környéke

A Lánchíd és környéke

Részben ennek is köszönhető, hogy a bőség zavarában, Budapestről szinte mindenkinek más és más jut először az eszébe és ez természetes is, hiszen zivataros múltú, becses fővárosunk nagyon sokszínű világváros. Vágjunk is bele és lássunk most néhányat ezek közül a páratlan érdekesség közül.

Budapestnek több termálforrása van, mint az összes többi fővárosnak a világon. 70 millió liter termálvíz tör felszínre naponta, s táplálja a néhol már a római kor óta itt lévő gyógyfürdőket.

Ivókút a Gellért gyógyfürdőnél

Ivókút a Gellért gyógyfürdőnél

Budapest ad otthont a Föld harmadik legnagyobb parlamentjének. Az épület területe 18 000 m2, 96 méter magas, 691 szobája van és lépcsői 20 kilométeren keresztül kanyarognak az épület belsejében.

Homlokzatát 90 szobor díszíti, a belső terek ékesítésére pedig mintegy 40 kg, 23 karátos aranyat használtak. Építése 1885-1902-ig tartott, s neo-gótikus stílust képvisel.

Parlament, Budapest

Az Országház Budapest egyik legismertebb középülete a világon.

Budapesten található az európai kontinens legöregebb metróvonala. London után Budapesté a legidősebb metróhálózat, bár London földalatti vasutat épített, Budapesten pedig már akkor villamos hálózat működtette a világ legelső, valódi metrókocsijait, így nem is vitás, hogy a világ legöregebb metrója a miénk.

A vonalat 1896-ban nyitották meg a magyar honfoglalás 1000-dik évfordulója alkalmából, innét kapta a Millenniumi Földalatti Vasút nevet is. Manapság csak M1-esként emlegetik, s a városközpontot köti össze a Városligeti parkkal.

Millenniumi Földalatti Vasút, Budapest

Millenniumi Földalatti Vasút, Budapest

Budapest egy igazi kulturális központ. Több mint 40 színház, 100 múzeum és galéria működik a városban.

Rengeteg koncertnek, fesztiválnak ad otthont időről időre, s az Operaház mindmáig a világ legjobbjai közt szerepel.

Operaház, Budapest

Operaház, Budapest

A Budapesti Állat- és Növénykert egyike a világ legrégebbi állatkertjeinek. 1865-ben nyitotta meg kapuit. Számos szecessziós építészeti remek kapott helyet a kertben, mint az Elefántház, a Pálmaház és a főbejárat.

Budapesti Állat- és Növénykert

Budapesti Állat- és Növénykert, Elefántház

Budapest szolgál színhelyéül a világ legnagyobb zenei fesztiváljának, a Sziget Fesztiválnak, mely közel 400 000 embert csődít a városba a világ minden tájáról, minden augusztusban. Az egyhetes partynak a Hajógyári-sziget szolgál helyszínéül.

Budapest nem volt mindig Magyarország fővárosa. Egészen a 13-dik századig Esztergom töltötte be ezt a pozíciót, ahol a királyok, például Szent István, koronázási helye is volt. IV. Béla 1242 után áthelyezte székhelyét Budára. 1849-ben és 1944-ben egy időre Debrecen lett a főváros. Majd a háború után, az újjáépítését követően ismét visszakerült az irányítás székhelye Budapestre. A város mai egységét és nevét 1873-ban nyerte el Buda, Pest és Óbuda egyesítésével.

2014. január